Hirdetés

Amint Klinsmann távozott, azonnal visszakerült a Hertha első csapatához a bosszúból száműzött magyar edző

Petry Zsolt (középen) kapusedzőként ismét az első csapatot segíti /Fotó: GETTY IMAGES
Berlin — Ismét a felnőttek gárdáját segítheti Petry Zsolt (53), a német Hertha kapusedzője.
Hirdetés

A magyar futballszakembert, aki 2015 óta töltötte be a posztot, idény közben az Ante Covic (44) menesztése után kinevezett Jürgen Klinsmann (55) száműzte az első csapattól. A vezetőedző, aki kedden lemondott posztjáról, tavaly novemberben vált meg tőle.

Hirdetés

A futballistaként világbajnok trénerben a korábban történtek mély nyomokat hagyhattak, hiszen novemberi kinevezése után az első teendői között volt Petry eltávolítása.

Számomra olyan kicsengése volt a döntésének, hogy bárki lehet az első csapat kapusedzője, csak én nem. Ám ez a személyes véleményem. Az ilyesmi benne van a labdarúgásban. Amíg az embernek van felettese, el kell fogadnia a döntését – mondta akkor Petry a Nemzeti Sportnak.

Hirdetés

Az azóta eltelt időszakban a Hertha U17-es gárdájánál dolgozott, szerdán azonban már ismét a nagyok tréningjén vett részt. Alexander Nouri (40) segédtréner, aki Klinsmann távozása után lett ideiglenesen vezetőedző, számít a munkájára.

Petry Zsolt azonnal visszatér a Hertha felnőtt csapatához, ahol ismét ellátja a kapusedzői teendőket. Egyúttal Max Steinborn a továbbiakban az U23-as gárdát segíti, hasonló pozícióban” – közölte a klub.

Visszatérése főként a norvég válogatott Rune Jarsteinnek (35) jelenthetett hatalmas megkönnyebbülést. A Hertha első számú kapusát ugyanis rendkívül rosszul érintette a szakember száműzetése, akit szakmailag és emberileg is nagyra becsül.

Rengeteg mindent köszönhetek Zsoltnak. Nélküle nem a Herthában védenék, és nem az a kapus lennék, aki most vagyok – vallotta be Rune Jarstein.

A szerdai edzés után Petry már arról is beszélt, mi fogadta az első keretnél.

Hirdetés

Nincs rossz hangulat, de eufória sem. Mindenki tudja, hogy dolgoznia kell, attól függetlenül, hogy ki ül a kispadon. Ezzel együtt jó érzés volt újra látni a srácokat – nyilatkozott a magyar kapusedző.

Labbadia veheti át az irányítást

Németországi sajtóhírek szerint Bruno Labbadia (54) az első számú jelölt a Hertha-kispadra. A korábban a Wolfsburgot, a VfB Stuttgartot és a Bayer Leverkusent irányító tréner mellett a legutóbb Kínában dolgozó Roger Schmidt (52) és a holland PSV-től decemberben menesztett Mark van Bommel (42) is esélyes a vezetőedzői posztra.