Hirdetés

Már tízmérkőzéses a futsalválogatott veretlensége: Litvánia ezúttal sem bírt a mieinkkel

A litvánok ezúttal sem tudták legyőzni a magyar válogatottat (Fotó: MTI)
A litvánok ezúttal sem tudták legyőzni a magyar válogatottat (Fotó: MTI)
A januári Európa-bajnokságra készülő magyar futsalválogatott 2-2-es döntetlent játszott szerdán barátságos mérkőzésen a kontinenstorna egyik házigazdája, Litvánia ellen. (MTI)
Hirdetés

A két csapat kedden is megmérkőzött egymással, akkor Sergio Mullor szövetségi kapitány együttese 5-2-re nyert. A szerdai döntetlennel már tízmérkőzéses a válogatott veretlensége, legutóbb márciusban, a Norvégia elleni Európa-bajnoki selejtezőn kapott ki, azóta hét győzelem és három döntetlen a mérlege.

Hirdetés

Már az előző mérkőzésen sem kímélte egymást a két csapat, de ezúttal néhány sérülésveszélyes szerelési kísérlettel próbáltak tekintélyt szerezni a játékosok, míg a litván szakmai stábot már a második percben figyelmeztetni kellett. Mindeközben Suscsák Máté a jobb oldali kapufát találta el, a kapus Faragó Ádám pedig egy közeli perdítés után ütötte a lécre a labdát. Aztán a 10. percben ezúttal is az ellenfél szerzett vezetést, sőt később egy támadáson belül Faragó háromszor is góltól mentette meg a válogatottat, majd nyolc másodperccel a szünet előtt a jobb kapufa is kisegítette.

Fordulás után is folytatódott az adok-kapok, de Szabó Lajos gyorsan egyenlített, majd egy tetszetős támadás végén berettyóújfalui csapattársa, Nagy Imre a 26. percben megszerezte a vezetést. Sokáig azonban nem maradt meg az előny, mert az ellenfél három perccel később egyenlített. A hajrában egy litván kiállítás miatt két percig emberelőnyben játszhatott a házigazda, azonban a litván kapus három, majd teljes létszámban további két bravúros védéssel őrizte az eredményt, amely végül nem változott, így maradt a 2-2-es döntetlen.

Hirdetés

Az Eb-felkészülés jegyében a magyar válogatott december 17-21. között a horvátországi Porecben egy hatcsapatos nemzetközi tornán vesz részt Japán, Szlovénia, valamint Lengyelország, Románia és Szaúd-Arábia társaságában, majd január 8. és 18. között már Telkiben edz, és a franciák ellen egy, a szerbek ellen két gyakorlómérkőzést játszik.

Az Európa-bajnokságot január 21. és február 7. között rendezik meg Rigában, Kaunasban és Ljubljanában. A magyar együttes Szlovéniában játssza csoportmérkőzéseit, január 24-én Lengyelország, január 27-én a legutóbbi két Európa-bajnokságot megnyerő Portugália, majd január 29-én a szintén kétszeres Eb-győztes Olaszország ellen. A négy csoportból az első két-két helyezett jut tovább a negyeddöntőbe.

Ez lesz a 13. kontinenstorna, és - 2005, 2010, valamint 2016 után - a negyedik, amelyen a magyar válogatott részt vesz.