Hirdetés

Hazai pályán kapott ki a Mosonmagyaróvár az Európa-ligában

A Mosonmagyaróvár idénybeli első hazai vereségét elszenvedve 34–29-re kikapott szombaton a norvég Sola együttesétől a női kézilabda Európa-liga csoportkörének ötödik fordulójában – írta az MTI.
Hirdetés

Január derekán idegenben 32–28-ra nyert Gyurka János vezetőedző együttese, amely ezúttal villámrajtot véve 4–0-s sorozattal kezdett. Ezt követően "megérkezett" a mérkőzésbe a Sola is, tíz perc után 6–6 volt az állás. A házigazda a remeklő Tóth Eszter vezérletével igyekezett áttörni a Sola keményebbé váló védekezését, ám ezzel az első félidő második felében több alkalommal is problémái akadtak. A Sola egy több mint négy percig tartó mosonmagyaróvári gólcsendet és a házigazda védekezési hatékonyságának visszaesését is kihasználva hat találattal ellépett (14–20), ezt a különbséget a szünetig meg is őrizte a norvég alakulat. 

Hirdetés

A pihenőt követően támadhatott a háromgólos hátrényért a hazai alakulat, ám tíz perc letelte után öt találat volt a két csapat között (19–24). A második félidő derekára a Szemerey Zsófi hárításainak is köszönhetően védekezésben sokat javuló Mosonmagyaróvár 22–24-re zárkózott fel a játékrészben addig mindössze kétszer betaláló Solára. Noha támadhatott a mínusz egyért is, a vendégek a záró nyolc percre négygólosra duzzasztották előnyüket (23–27). A hajrában gyors gólváltásokkal alakult ki a végeredmény. 

A találkozó legeredményesebbjeként Tóth Eszter tízszer talált be, a másik oldalon a hibátlanul célzó Camilla Herrem kilencszer volt eredményes. Szemerey 16, a Sola kapujában Ine Skartveit 18 lövést védett ki. A záró forduló előtt a Sola nyolc ponttal vezeti a csoportot, a Mosonmagyaróvár – amely az idényben harmadik, hazai pályán első vereségét szenvedte el– hat ponttal második a négyesben úgy, hogy egy meccsel többet játszott, mint a két ponttal mögötte álló Málaga.

Női Európa-liga, csoportkör, 5. forduló, D csoport: 
Motherson Mosonmagyaróvári KC–Sola HK (norvég) 29–34 (16–22)
lövések/gólok: 57/29, illetve 54/34 gólok hétméteresből: 2/2, illetve 5/5 kiállítások: 6, illetve 6 perc

Hirdetés
Legfrissebb videók
Hirdetés