Könnyed siker a BL-ben: a Veszprém kiütötte a norvég bajnokot
Mindkét csapat első akciógóljára több mint öt percet kellett várni, utána azonban alaposan belelendültek, a következő tíz percben kevés volt a kivédekezett támadás. Ahmed Hesam bokasérülés miatt kivált a játékból, majd veszprémi csapata öt perc alatt egy 6-2-es sorozattal 15-10-re ellépett. A közepes színvonalú első félidő végén a támadásban pontosabb Veszprém előnye négy találat volt.
A második felvonás elején védekezésben múlta felül ellenfelét a magyar bajnoki címvédő, amely tovább növelte a különbséget és már hét góllal is vezetett. A Kolstad többször is létszámfölényes támadásokkal próbálkozott, ennek ellenére az 52. percben már tíz gól volt közte. A 12 mezőnyjátékost benevező házigazdák fáradni látszottak, 7-2-es sorozatot produkált a Veszprém, mindkét oldalon kevés volt az ütközés védekezésben és ekkor már jobban hasonlított a találkozó egy edző- vagy gálameccsre, mint egy BL-csoportmérkőzésre.
Bjarki Már Elísson nyolc, Ivan Martinovic hét góllal, Mikael Appelgren 17 védéssel járult hozzá a vártnál is fölényesebb sikerhez.
A négy győzelemmel és három vereséggel álló bakonyi együttes és norvég ellenfele egy hét múlva Veszprémben ismét megmérkőzik egymással.