Második felkészülési mérkőzésén is nyert a magyar válogatott
Völgyi Péter szövetségi kapitány együttese – amely a márciusi világbajnoki selejtezőre hangol – hétfő óta edzőtáborozik az MKOSZ létesítményében, ahol ismét zárt kapuk mögött csapott össze a két gárda. A találkozó első negyedében úgy tűnt, szoros csatát vív majd a két együttes, tíz perc után három ponttal vezettek a magyarok, a második negyedben azonban a hazai gárda állva hagyta riválisát és a szünetben már 19 pontos előnyben volt. A magyar csapatban különösen a diósgyőri Takács Boglárka, illetve a pécsiek mindössze 17 éves centere, Josepovits Kinga játszott ponterősen, de a csapat többi tagja is eredményesen kosárlabdázott.
A nagyszünet után a csehek némileg feljavultak és a záró szakasz előtt 15 pontra felzárkóztak, az utolsó negyedben viszont ismét a magyar együttes uralta a meccset és végül 26 ponttal nyerte meg a találkozót.
A magyarok vasárnap és hétfőn az oroszokkal csapnak össze Székesfehérváron, ugyancsak zárt kapus meccseken.A válogatott tavaly augusztusban megnyerte Ruandában a világbajnoki előselejtezőt, ezzel jutott be a közvetlen kvalifikációba. A márciusi vb-selejtezőben Ausztrália, Kanada, Japán, Argentína és a házigazda Törökország ellen játssza csoportmérkőzéseit, a tornának Isztambul ad otthont. Három hatos csoportból – így az isztambuliból is - három, egyből pedig – melyben a kontinensbajnok belgák mellett a német együttes is ott lesz – az első két csapat jut ki a 2026. szeptember 4. és 13. közötti, berlini vb-re.
Eredmény:
Magyarország-Csehország 82-56 (19-16, 27-11, 14-18, 22-11)
A legjobb magyar dobók: Josepovits 13, Mérész 13, Takács 12
A további felkészülési program Székesfehérváron:
Vasárnap: Magyarország-Oroszország 18.00
Hétfő: Magyarország-Oroszország 17.00
A magyar válogatott kerete
Aho Nina (Diósgyőr), Aho Tyra (Diósgyőr), Angyal Barbara (Vasas Akadémia), Boros Júlia (Dinamo Sassari, olasz), Dombai Réka (Szekszárd), Dubei Debóra (Győr), Dúl Panka (Pécs), Gereben Lívia (Sepsi-SIC, román), Josepovits Kinga (Pécs), Juhász Dorka (Galatasaray, török), Kányási Veronika (Diósgyőr), Laczkó Sára (Sopron), Lelik Réka (Diósgyőr), Mérész Beatrix (Sepsi-SIC), Rátkai Eszter (Pécs), Sitku Zsuzsanna (Sopron), Studer Ágnes (Pécs), Széki-Barnai Judit (Cegléd), Takács Boglárka (Diósgyőr), Takács-Kiss Virág (Athinaikosz, görög), Toman Petra (Diósgyőr), Tóth Franka (TFSE), Török Ágnes (Pécs), Varga Alíz (Pécs)