A magyar szövetség honlapjának keddi beszámolója szerint 25 játékossal és két kereten kívüli meghívottal tervezi a felkészülést Varga Zsolt szövetségi kapitány.
A közös munka jövő hétfőn kezdődik, de kedden máris Párizsba utazik a csapat, ahol a franciákkal készül majd, és egy hivatalos edzőmeccsre is sor kerül. Ezt követően itthon készül a válogatott, és december 17-én Szegeden a horvátokkal, 20-án a Komjádi uszodában az olaszokkal játszik mérkőzést.
Karácsony után egy rotterdami tornán vesznek részt a magyarok a hollandokkal, a horvátokkal és a törökökkel, január legelején pedig a szlovéniai Trebinjében egy újabb felkészülési torna következik. A Varga-csapat a görögökkel és a franciákkal került azonos csoportba, a másik triót pedig az olaszok, a szerbek és a spanyolok alkotják.
„A keret a szokásosnál nagyobb, részben azért, mert a felkészülés első hetében a légiósok közül csak Nagy Ádám lesz itt, a többieknek még lesz egy bajnoki fordulójuk, részben pedig azért, mert sok fiatalt szeretnék tesztelni a keretszűkítés előtt” – mondta Varga Zsolt.
A szakvezető felidézte, hogy két hely felszabadult, hiszen a világbajnoki ezüstérmesek közül nem lesz velük Molnár Erik, aki hosszú hónapokat hagyott ki gerincproblémái miatt, Vámos Márton pedig 34 évesen inkább regenerálódni szeretne, és nem fél éven belül vb-n és Eb-n is szerepelni.
A keretből továbbra is hiányzik a múlt nyarat szintén pihenés miatt kihagyó Zalánki Gergő.
„Amellett, hogy figyelnem kell, egy-egy játékos a karakterével miként illeszkedik ebbe a Párizs óta jelentősen átalakult csapatba, jelenleg továbbra is a fiatalabbak szerepeltetésére helyezem a hangsúlyt. Éles helyzetekben szeretném minél többüket kipróbálni több poszton is, ennek szellemében állt össze a jelenlegi keret” – jegyezte meg Varga.
A belgrádi Európa-bajnokságon a magyar válogatott január 10-én Franciaországgal, 12-én Montenegróval, 14-én pedig Máltával találkozik a csoportkörben.
A férfiválogatott Eb-felkészülési kerete:
kapusok:
Csoma Kristóf (EPS-Honvéd), Gyapjas Viktor (BVSC), Mizsei Márton (Vasas), Vogel Soma (Ferencváros)
mezőnyjátékosok:
Angyal Dániel (Olimpiakosz SFP, görög), Batizi Benedek (BVSC), Burián Gergely (CN Barceloneta, spanyol), Csacsovszky Erik (BVSC), Dala Döme (Vasas), Ekler Bendegúz (EPS-Honvéd), Fekete Gergő (Ferencváros), Jansik Szilárd (Ferencváros), Kovács Péter (BVSC), Leinweber Olivér (RN Savona, olasz), Manhercz Krisztián (Ferencváros), Mészáros Mátyás (BVSC), Nagy Ádám (CN Marseille, francia), Nagy Ákos (Ferencváros), Simon Henrik (EPS-Honvéd), Szalai Péter (Vasas), Tátrai Dávid (BVSC), Varga Vince (Ferencváros), Vigvári Vendel (Ferencváros), Vigvári Vince (CN Barceloneta, spanyol), Vismeg Zsombor (Ferencváros)
kereten kívüli meghívott:
Lugosi Csongor (Ferencváros), Szécsi Marcell (UCLA, amerikai)