Az egyetlen 343, ami működik Manchesterben!
Ruben Amorim, a Manchester United menedzsere kemény kritikákat kapott az idény elején, miután csapata mindössze egy bajnokit tudott megnyerni az első négyből. A szurkolók és szakértők közül sokan kifogásolják, hogy a portugál tréner mindenáron ragaszkodik a 3-4-3-as felálláshoz – annak ellenére, hogy játékosai láthatóan szenvednek a rendszerben.
Ezt a helyzetet használta ki a Paddy Power, amely látványos trollkodással üzent Amorimnak. A fogadóiroda ugyanis egy 343-as járatú buszt – amely normál esetben Oldham és Hyde között közlekedik – átirányított Manchester belvárosába, majd egészen az Old Traffordig vitte. A jármű oldalára egy gúnyos feliratot is festettek.
Az egyetlen 343, ami működik Manchesterben.
A húzás óriási figyelmet kapott a közösségi médiában. A Paddy Power szóvivője így kommentálta az akciót:
„Mostanában nem mennek jól a dolgok Manchesterben. Néhány dolog egyszerűen nem működik, de úgy gondoltuk, meg kell említenünk azt, ami igen. Sajnos a United-szurkolóknak úgy tűnik, ki kell bírniuk még egy darabig a 3-4-3-as helyzettel.”