Fájó meglepetés a BL-ben: a Szeged kikapott Észak-Macedóniában
Már a bemelegítés során, majd a mérkőzés alatt is remek, igazi balkáni hangulat volt a lelátókon, viszont az északmacedón szurkolók is néma csendben töltötték a Dobozi Iván emlékére tartott egyperces gyászszünetet. A Szeged technikai vezetője - aki 37 évig dolgozott a klubnál - szombaton a Veszprém elleni bajnoki rangadó közben a Pick Arénában hunyt el.
A vendégek hat rontott lövéssel, a hazaiak viszont öt góllal kezdtek, ezért Michael Apelgren vezetőedző már a kilencedik percben időt kért. Együttese két perccel később talált be először, de a folytatásban is sokat hibázott, elsősorban támadásban. Cserékkel - köztük kapuscserével - is próbálkozott a svéd tréner. Csapata a szünet előtt egy 3-0-s sorozattal felzárkózott kétgólos hátrányra, az első félidő pedig 11-8-as eredménnyel zárult.
A Szeged a második félidő elején négy perc alatt három gólt lőtt, de három játékosát el is veszítette két percre kiállítás miatt. Előbb egyenlített, majd a 42. percben első alkalommal vezetett a vendégcsapat, ám ellépni nem tudott, mert a beálló körüli védekezése nem működött hatékonyan. Az északmacedónok 13-12 után az 52. percben ismét vezettek, de 3-0-s sorozatukra egy ugyanilyen szériával válaszolt a Magyar Kupa címvédője.
Az időkérés utáni, utolsó előtti szegedi támadás kapura lövés nélkül zárult, a túloldalon a volt szegedi Bogdan Radivojevic büntetőből beállította a végeredményt, majd az utolsó másodpercben Nikola Mitrevszki védése volt a meccs utolsó momentuma.
Imanol Garciandía hat, Sebastian Frimmel öt, Bánhidi Bence négy góllal, Mikler Roland egy, Tobias Thulin hét védéssel zárt
A három győzelemmel és négy vereséggel álló csongrádiak jövő csütörtökön hazai pályán ismét megmérkőznek az északmacedónokkal. A négy sikernél és három vereségnél tartó Veszprém egy hét múlva a - szerdán 14 góllal legyőzött - norvég Kolstadot fogadja.