„Szégyenletes volt” – a szövetségi kapitány a saját szurkolóit kritizálta
Az olaszok a 88. és a 92. percben szerzett gólokkal 2–0-ra nyertek Moldova vendégeként, de a hátrányuk az utolsó forduló előtt változatlanul három pont a listavezető Norvégiával szemben. Bár vasárnap Milánóban olasz-norvég rangadóval zárulnak a csoport küzdelmei, a házigazdáknak legalább kilenc góllal kellene nyerniük, hogy a tabella élén végezzenek.
Az olaszok történetük során mindössze egyszer nyertek kilenc góllal: 1948-ban 9-0-ra verték az Egyesült Államokat a londoni olimpián.Mivel Chisinauban sokáig 0-0 volt az állás, a vendégszurkolók hangot adtak nemtetszésüknek, és a feszült hangulat a lefújás után sem változott. A drukkerek dühe minden bizonnyal abból is fakad, hogy nemzeti csapatuk lemaradt a legutóbbi két világbajnokságról, és több mint valószínű, hogy ezúttal is pótselejtezőre kényszerül.
Ezt Gattuso már a kinevezése pillanatában sejthette, hiszen az olaszok még az elődje, Luciano Spalletti irányításával kaptak ki 3-0-ra Oslóban. Erling Haaland és társai azóta sem hibáztak, Moldovát például 11-1re verték meg, és az olasz szurkolók többsége ezt az eredményt tekintette mérvadónak a csütörtöki meccs előtt.
Nincsenek könnyű meccsek. Ha még mindig a norvégok 11–1-es győzelmére gondolnak, az nem az én problémám. Amit ma hallottam, az szégyenletes volt. Nem fogadom el, hogy ötszáz szurkoló tiltakozzon
– szögezte le Gattuso, aki mindössze a harmadik szövetségi kapitány, aki sorozatban öt győzelemmel kezdett az olasz válogatott élén. Korábban ez csak Edmondo Fabbrinak (1962-63) és Azeglio Vicininek (1986-87) sikerült.
Hangsúlyozta: nagyon elégedett a csapatával, és egységesnek kell maradniuk, hogy a pályán megküzdhessenek a nehézségekkel.