Hirdetés

Tóvizi Petra: Lelkileg is nagyon sokat kivesz ez a ritmus belőlünk

A magyar női kézilabda-válogatott Dánia ellen lép pályára
A magyar női kézilabda-válogatott Dánia ellen lép pályára
Vasárnap a magyar női kézilabda-válogatott Dánia ellen lép pályára a világbajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában. Tóvizi Petra elmondása szerint sokat kivesz a csapatból a feszített ritmus, így elsősorban a regenerációé volt a főszerep.
Hirdetés

Ahogyan azt mi is megírtuk, a magyar női kézilabda-válogatott 26–26-os döntetlent játszott Japánnal a német-holland közös rendezésű világbajnokság középdöntőjének második fordulójában, ezzel biztosította helyét a negyeddöntőben. Tóvizi Petra az M4 Sportnak adott interjújában elárulta, lelkileg is sokat kivesz a csapatból a feszített menetrend, éppen ezért a csapattal nehezen tudják megélni ezeket a pillanatokat, ugyanakkor törekednek a megfelelő regenerációra.

Hirdetés

„Hiányoltam bizonyos dolgokat a játékunkból, de így is nyolc között vagyunk, ami pozitív dolog. Ha ne adj’ Isten nem úgy alakul az elkövetkező két mérkőzés, akkor még ez az egy pont hiányozhat, de remélem, végül nem kell majd számolgatnunk, szépen menetelünk tovább. Annyira elfáradtunk a meccs után, hogy nekem kicsit le is kellett pihennem, lelkileg is nagyon sokat kivesz ez a ritmus belőlünk, és a japán meccs is kicsit takaréklángos volt, nem jött ki belőlünk a szokásos tűz. Ha tudtunk volna szenvedélyesebben játszani, talán sikeresebb lett volna” – mondta a beálló a Japánok elleni mérkőzésről. A dánokkal kapcsolatban kiemelte:

„Nagyon erős ellenfél Dánia, évek óta ott vannak a top négyben. Készülünk rájuk, videózunk, megpróbáljuk kielemezni és támadni a gyenge pontjaikat. Most még elsősorban a regenerálódásé volt a főszerep, aztán meglátjuk, mit tudunk kihozni a dán meccsből, szeretnénk visszahozni pontot, pontokat”