Hirdetés

Újabb vereségével nehéz helyzetbe került a világranglista ötödikje

Ben Shelton (jobbra) gratulál legyőzőjének
Ben Shelton (jobbra) gratulál legyőzőjének - Fotó: IMAGO
A nyolcadik helyen kiemelt kanadai Felix Auger-Aliassime szetthátrányból fordítva legyőzte az ötödikként rangsorolt amerikai Ben Sheltont a férfi teniszezők torinói ATP-világbajnokságának szerdai második fordulójában. (MTI)
Hirdetés

Mindkét játékos elveszítette nyitómeccsét, így különösen fontos volt az elődöntőbe jutásért folyó küzdelemben a mostani összecsapás.

Hirdetés

Auger-Aliassime az első szettben kétszer is elveszítette adogatását, így 36 perc alatt hátrányba került. A folytatásban fej fej mellett haladtak a rövidítésig, ebben a kanadai játékos már 3-0-ra és 5-2-re is vezetett, majd játszmalabdákhoz jutott, ezeket azonban riválisa hárította, Auger-Aliassime végül így is egyenlíteni tudott.

A döntő szettben egészen az utolsó játékig kellett várni az első brékre, 6:5-nél Auger-Aliassime a harmadik meccslabdáját értékesítve diadalmaskodott.

A 15,5 millió dollár összdíjazású vb-n a csoportmérkőzések után mindkét négyesből az első két-két helyezett jut az elődöntőbe. A finálét vasárnap rendezik.

Hirdetés

ATP világranglista

Legfrissebb videók
Hirdetés