Wayne Rooney szerint nincs szükség a vb-n az angol válogatott korábbi alapemberére
Jack Grealish az Evertonban visszanyerte korábbi formáját, sőt, augusztusban a Premier League hónap játékosának is megválasztották, Thomas Tuchel, az angol szövetségi kapitány azonban továbbra sem bízik benne. A Manchester City középpályását a német szakvezető irányítása alatt még sosem hívták be a válogatottba, és sokan, köztük Wayne Rooney is úgy vélik, semmi esélye sincs arra, hogy részt vegyen a 2026-os világbajnokságon.
„Jack Grealish már lefoglalhatja a nyári szabadságát, mert nem fogják behívni” – kezdte a Manchester United és az Everton korábbi csatára a The Wayne Rooney Show-ban.
„Nézzék csak, Andy Gordon sérülés miatt kiesett, és mégsem őt hívták be. Azt hiszem, Thomas Tuchelnek már nagyon is világos elképzelései vannak” – tette hozzá. Rooney ezután amellett érvelt, hogy Tuchelnek már rég fel kellett volna készítenie alternatívákat Harry Kane helyére a támadósor közepén. „Szerintem ez a válogatott szünet tökéletes alkalom lett volna arra, hogy egyszerűen azt mondja Harry Kane-nek: Menj el egy hét szabadságra!«Nincs szüksége arra, hogy ott legyen” – mondta.
„Persze, ő akarna ott lenni, de el kell venni tőle ezt a lehetőséget. Ez egy alkalom lenne Thomas Tuchelnek, hogy más játékosokat figyeljen meg, és lássa, mire képesek” – érvelt. Anglia egyébként már kvalifikálta magát a 2026-os világbajnokságra, amelyet jövő nyáron rendeznek az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban.