Hirdetés

Xavi szerint a Negreira-ügy miatt büntetik a Barcelonát

A Barcelona szombaton 3–1-re nyert az Alavés otthonában a La Liga 23. fordulójában. Így értékelte a sikert a katalánok vezetőedzője, Xavi.
Hirdetés
Hirdetés

A Barcelona a legutóbbi hat bajnokijából ötöt megnyert a La Ligában, ezúttal az Alavés otthonából hozta el a három pontot. Robert Lewandowski, Ilkay Gündogan és Vitor Roque is eredményes volt, de a katalánoknál több remek teljesítmény is akadt.

Ilyen volt Andreas Christensené, aki szokatlan szerepkörben, szűrőként kapott szerepet Xavitól. 

Christensen nagyon jól teljesített ezen a poszton. Labdabiztos volt és agresszív. Ő eredetileg védő, de a képességei megvannak ahhoz, hogy középpályán is játszhasson

Hirdetés

– mondta a vezetőedző, aki kitért Gündogan és Pedri lecserélésére is.

Egyikük sem sérült. Gündogan egy ütést kapott a hátára, ami futásnál zavarta. Pedrit azért cseréltem le, mert elfáradt.

Xavinak azonban bosszankodni is volt oka, Vitor Roquét ugyanis a becserélése után 13 perccel kiállították a második sárgával. Közben az új szerzemény egy gólt is szerzett. A szakvezető szerint csapatát jogtalanul bélyegzik meg a Negreira-ügy miatt. A korábbi élvonalbeli játékvezetőt azzal vádolják, hogy rendszeresen pénzt kapott a Barcelonától, hogy információkat szolgáltasson a mérkőzéseiket vezető bírókról.

Úgy érzem, a Negreira-ügy miatt fizetünk. Az egyetlen dolog, amit kérek, hogy hagyjanak minket tisztességesen versenyezni. 

Hirdetés

A szakvezető elmondta, hogy fellebbezni fognak az eltiltás ellen, ha ezt elutasítják, akkor Vitor Roque kihagyja a Granada elleni meccset.