A Barca a spanyol kapitányt hibáztatja a kulcsjátékosa súlyos sérülése miatt – videóval

Súlyos térdsérülése miatt alighanem véget ért az idény Gavi, az Európa-bajnoki selejtező A-csoportját megnyerő spanyol válogatott labdarúgója számára.

Az ibériaiak vasárnap Valladolidban 3–1-re verték Georgiát, de nem örülhettek maradéktalanul a sikernek. A 25. percben ugyanis egy párharcot követően a 19 éves középpályás – aki már 27 válogatottságnál tart – a földön maradt, és az első diagnózis szerint keresztszalag-szakadást szenvedett. Az AS sportnapilap szerint legalább hat-nyolc hónapos kényszerszünet vár rá, így félő, hogy a nyári Eb-t is ki kell hagynia. 

Csatlakozz a WhatsApp csoportunkhoz a legfrissebb sporthírekért! Kattints ide!

Luis de la Fuente szövetségi kapitány pályafutása legkeserűbb győzelméről beszélt egyik alapemberének kidőlése miatt, a második gólt szerző Ferran Torres pedig találata után barcelonai klubtársának a mezét tartotta a magasba.

Gavi klubja, az FC Barcelona háza tája felől olyan hangok érkeznek, melyek de la Fuentét hibáztatják a sérülés miatt. Úgy vélik, a kapitány teljesen feleslegesen játszatta az amúgy is túlterhelt fiatal futballistát, akinek kora ellenére már 150 profi mérkőzés van a lábában.

További focihíreink