A Bayern döntést hozott a botrányba keveredő védőjéről

A Bayern München a saját hivatalos oldalain adott ki közleményt Nusszair Mazrauival kapcsolatban.

„És ne gondoljátok, hogy Allah nem törődik azzal, amit azok tesznek, akik igazságtalanságot követnek el. Csak visszatartja őket addig a napig, amikor a szemük megdermed a rémülettől” – írta Nusszair Mazraoui az Instragram-bejegyzésében, amellyel sokan úgy vélik, a palesztin terrorszervezettel, a Hamásszal harcban álló Izraelre utalhatott, ahogy arról korábban beszámoltunk.

A Bayern 25 éves játékosa ráadásul megosztotta a történetét egy olyan oldalon is, amely Izrael megsemmisítését hirdeti. Németország egyik nagy konzervatív néppártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) politikusa a focista kiutasítását követelte az országból, a Bayernnél jelezték, hogy leülnek beszélgetni a védővel, amint az visszatér a válogatottbeli kötelezettségei után.

A beszélgetés megtörtént, a Bayern pedig közleményben számolt be annak alakulásáról.

„Nusszair Mazraui hitelesen biztosított bennünket arról, hogy békeszerető emberként határozottan elutasítja a terrort és a háborút. Sajnálja, ha posztjai irritációt váltottak ki” – mondja Jan-Christian Dreesen, az FC Bayern vezérigazgatója, és emellett kifejtette: „Az FC Bayern elítéli a Hamász Izrael elleni támadását.”

A közleményben kitértek arra, hogy Mazraui a történtek után is a Bayern kötelékében marad, de a válogatottban összeszedett sérülése miatt egyelőre nem bevethető.