A borzasztóan kezdő BL-csapat edzője: „Eljön a fordulat. Hogy mikor? Azt nem tudom”

Történelme során még sosem kezdett ilyen rosszul a francia bajnokságban a Lens.

Vélhetően nem ilyen szezonkezdetről álmodoztak Lensban, az előző idényben második helyen záró csapat ugyanis öt forduló után csak egy pontot szerzett, legutóbb a Metz vitte el az otthonukból a három pontot.

A Lens ezzel történelmet írt, hiszen egyrészt még sosem kezdte ilyen rosszul a bajnokságot, másrészt nem volt még olyan második helyezett a Ligue 1 történetében, amely a következő idényben öt forduló alatt egy pontot szerezzen. A csapat ráadásul már most annyi vereségnél jár, mint az előző szezonban összesen.

A Lens ezen a héten a Sevilla ellen a Bajnokok Ligája-szereplését is megkezdi, a bajnokságban pedig legközelebb a Toulouse ellen javíthat. Franck Haise vezetőedző is értetlenül áll a gyengélkedés előtt.

Eljön a fordulat. Hogy mikor? Azt nem tudom. Továbbra is hiszek a játékosaimban, és látom, hogy egy nagyon nehéz szezon elé nézünk. De bizakodó vagyok. Soha nem gondoltam volna, hogy a lehetséges 15 pontból csak egyet szerzünk meg. Tudtam, hogy nehéz idény lesz, de nem hittem volna, hogy ennyire

– értékelt a szakember a Metz elleni vereség után.