A címvédő DVTK a BEAC-cal kezd a kupában

A címvédő DVTK az ELTE BEAC csapatával kezd a Killik László női kosárlabda Magyar Kupában, amelyre március 8. és 12. között kerül sor – számolt be róla az MTI.

Az M4 Sporton közvetített hétfői sorsoláson eldőlt az is, hogy a tízszeres aranyérmes – és az idei végjátéknak otthont adó – Sopron Basket a nyolc között a Szekszárddal csap össze. A mezőny decemberben a bajnoki alapszakasz félidei tabellája alapján alakult ki, ahonnan az első nyolc gárda szerzett részvételi jogot a kupaküzdelmekre. Az MK idei lebonyolítása annyiban változott, hogy már nem nyolcas döntő lesz, ugyanis a negyeddöntőket – melyekre eddig a nyolcas döntő első napján került sor – az adott hét elején rendezik meg a jobb helyezést elérő csapatok pályaválasztó jogával, és csak a négy továbbjutó utazik Sopronba a hétvégi négyes döntőre. A tavalyi fináléban a házigazda DVTK meglepetésre hosszabbítás után 78–75-re legyőzte a Sopron Basketet, és fennállása során negyedszer hódította el a serleget. 

A negyeddöntő párosítása: 
NKA Universitas PEAC–BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós 
DVTK-Hun-Therm–E.ON ELTE BEAC 
Sopron Basket–Atomerőmű KSC Szekszárd 
SERCO UNI Győr–Vasas Akadémia