A hajrában dőlt el a mérkőzés, nem bírt a Nyíregyházával a Kövesd

A Mezőkövesd a másodosztályú Nyíregyházával játszott edzőmérkőzést a 2023-2024-es szezonra való felkészülés jegyében, amely 1–1-es döntetlennel végződött.

A vezetést a Nyíregyháza szerezte meg miután Kovácsréti Márk szögletét Baki Ákos fejelte a hálóba a 10. percben majd Sztefan Drazsics 20 perccel később büntetőből egyenlített. Az első játékrészben számos helyzete volt mind a két csapatnak voltak lehetőségei, a nyíregyházi Kovácsréti helyzetét a gólvonalról rúgták ki a kövesdiek. 

A második félidőt a Mezőkövesd kezdte jobban, de az eredmény sokáig nem változott, majd a 84. percben Nagy Gergő talált be távolról, ezzel fordított a Kövesd, végül a 89. percben Oláh Benjámin índítása után Pataki Bence kapásból lőtt a kapuba és állította be a 2–2-es végeredményt. 

Mezőkövesd Zsóry FC – Nyíregyháza Spartacus FC 2-2 (1-1) 
Mezőkövesd: Piscitelli – Zahary, Kállai, Pillár, Nahirnij, Hudák, Cseke, Cseri, Babinski, Drazic, Molnár Csere: Lukic, Juhász, Antal, Nagy G., Brtan, Beriasvili, Vajda, Lehoczky, Illés, Prhonkov, Ugrai, Tordai, Babati, Giber, Rédling vezetőedző: Kuttor Attila 
Nyíregyháza 1. félidő : Fejér – Kiss Á.., Baki, Rjasko, Nagy B., Czimer-Nyitrai, Sigér, Kesztyűs, Herjeczki, Kovácsréti, Cseh 
2. félidő: Fejér - Vámos, Alaxai,Gengeliczki, Gyenti, Iharos, Heles, Bach, Gresó,Pataki, Myke (Oláh) vezetőedző: Tímár Krisztián