A hajrában kapcsoltak rá a franciák, meggyőző siker a Bozsik Arénában

A Nemzetek Ligája csütörtöki játéknapján az A-divízióban Franciaország 4–1-re legyőzte Izraelt, így a Bozsik Arénából a franciák vihették haza a három pontot.

A franciák gyorsan nyitottak, a hetedik percben Kolo Muani készített elő a Real Madrid sztárjának, Eduardo Camavingának, aki egy tűpontos lövéssel szerzete meg a vezetést. A lőtt gól után is a franciák irányítottak, ám a 24. percben megérkezett az izraeli egyenlítés. A „hazaiak” egy pazar támadást építettek fel, amelynek végén Gloukh ívelésébe tökéletesen csúsztatott bele a Salibát megelőző Gandelman, aki egalizált. (1–1)

De nem maradt válasz nélkül, hiszen a „vendégek” részéről egy remek lefordulás után az egyre jobb formába kerülő Christopher Nkunku gyorsan visszaállította a francia előnyt. (1–2) Az első félidő további részére jutott még két francia helyzet, ám Nkunku és Olise nem tudta megszerezni csapata harmadik gólját.

A fordulás után sokáig kellett várni az első lehetőségre, a vezetőedzők cserékkel igyekeztek frissíteni a csapatokon, de meglehetősen felejthetőre sikerült a második félidő. A találkozót Didier Seschamps csapata végül a 87. percben döntötte el, amikor a csereként beálló Mattéo Guendouzi előbb bevette az izraeli kaput, majd egy gólpasszt is kiosztott a PSG-s Bradley Barcolának. (1–4)

Franciaország győzelme pedig azt is jelenti, hogy Olaszország és Belgium között továbbra is őrzi a kvartett második helyét.

Olvasta már?

Legfrissebb videók