Portugál válogatott szélsőt szerződtetett a Juventus

Az olasz élvonalbeli (Serie A) Juventus hivatalos oldalain jelentette be, hogy leigazolta a portugál válogatott Francisco Conceicaót.

Francisco Conceicao hazájában, Portugáliában ismerkedett meg a futballal, végül az FC Porto szerződtette, amely csapatnál a felnőtt bajnokságban is bemutatkozhatott. A 2022-2023-as idény előtt a holland Ajax vette kölcsön, visszatérése után pedig 43 tétmérkőzésen nyolc gólt és nyolc asszisztot jegyzett.

Teljesítményének köszönhetően bekerült Portugália Eb-keretébe is. A kontinenstornán egyszer talált be, s egy mérkőzés kivételével minden találkozón pályára lépett a 21 éves szélső.

Tehetségére az olasz Juventus figyelt fel, amely a mostani idény végéig vette kölcsön Conceicaot 7 millió euróért. A szerződésbe nem került kötelező vételi opció, de a transzferguru, Fabrizio Romano szerint ez még változhat, hiszen a két klub nem hivatalosan megegyezett egy 30 milliós összegben.

A hibátlan mérleggel álló Juventus az AS Roma ellen lép pályára a Serie A 3. fordulójában.