A Juventuson kifogtak a kapufák; a Sporting a ráadásban egyenlített – videókkal

A Juventus hazai pályán csak 1–1-et játszott a Nantes-tal az Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért vívott első meccsen. A Midtjylland egy hatalmas kapushibát követően közel állt a győzelemhez, de a Sporting a ráadásban egyenlített.

A Juventus a bajnokságban az utolsó két meccsét megnyerte, így önbizalommal telve várhatta a Nantes elleni meccset. Az, hogy a torinóiak így is csak a középmezőnyben foglalnak helyet, a 15 pontos levonás a ludas.

Massimiliano Allegri együttese jobban is kezdett, az első negyedóra vége előtt Dusan Vlahovics révén meg is szerezte a vezetést. A szerb támadónak nem volt nehéz dolga, Federico Chiesa okosan lefejelt labdáját csak be kellett tessékelnie a kapuba.

Video edited on Kapwing

A Juventus azonban nem tudta lezárni a meccset, a 60. percben a Nantes egy szép kontra végén egyenlíteni tudott Ludovic Blas góljával. A torinóiaknak szerencséjük sem volt, Chiesa lövése a felső lécről a bal kapufára, majd onnan kifelé jött, Di María szöglete szintén a felső kapufát találta el, így az olaszokra nagyon kemény visszavágó vár Franciaországban.

Meglepetésre a Sporting hazai pályán maradt alul a Midtjyllanddal szemben. A gólhoz kellett Adan kapus hatalmas hibája is, aki elpasszolta a labdát, de ez semmit nem von le Emam Asur érdemeiből, aki remekül lőtte ki a jobb sarkot.

Video edited on Kapwing