Hirdetés

A kifutón is megállná a helyét a világbajnok vívó

Akár modellkedhetne is – a csapatban kétszeres világbajnok kardozó, Szűcs Luca nemegyszer hallotta már ezt, s nem véletlenül. A 21 éves sportolónőt érdekli is a divat világa, de az első számára természetesen a vívás, hiszen a kardcsapattal az idei párizsi olimpián is nagyot alkothat.
Hirdetés

Egyéniben egyelőre még fejlődni szeretnék, nem érzem magam annyira stabilnak, mint csapatban. A ju­niorkorosztályból átszokni a felnőttmezőnybe nem könnyű, de úgy érzem, jó úton haladok. A csapatnak pedig szeretnék stabil tagja lenni, akiben 100 százalékig hisz mindenki, ha pástra lép – mondta várakozásairól lapunknak Szűcs Luca, aki 2022-ben Kairóban, tavaly pedig Milánóban ünnepelhetett vb-címet a csapattal, amivel az olimpia is karnyújtásnyira került a lányoknak. – Ha Párizsban olyan teljesítményt tudnánk nyújtani, mint a vb-ken, az Európa-játékokon vagy az algíri világkupán, akkor éremesélyesek lehetünk. De egy olimpia nagyon más, az dönt, ki tud az adott napon fejben jobban koncentrálni.

Hirdetés

Csapattársához, Pusztai Lizához hasonlóan Luca is ad a megjelenésére a páston – mert ha jól érzi magát a bőrében, az növeli az önbizalmát.

Ha versenyzem, túl sok sminket nem használok, csak egy kis korrektort. A bőrhibák elfedésére törekszem, így jobban érzem magam, és magabiztosabb vagyok a páston is. De ez nem létszükséglet, enélkül is ki tudnék állni azért – mondta mosolyogva a BVSC-Zugló kiválósága, aki elsősorban az arcápolást tartja fontosnak. – Igazából az esti arcápolási rutinom az, ami egészen hosszas a különböző krémekkel, de nagyon szeretem ezt a kis nap végi, alvás előtti rituálét.

Bár alapvetően szeret kiöltözni, a hétköznapokban inkább a sportos megjelenés jellemzi.

Hirdetés

Mondhatom, hogy érdekel a divat, és tény, hogy szeretek csinosabban felöltözni, de a mindennapokban azért legtöbbször a melegítőnadrágok, pulóverek kerülnek elő, amikor edzésről edzésre járok. Néha meg is szoktam elégelni, hogy egy hete csak mackónadrágban vagyok, és kicsit kicsípem magam – jegyezte meg Luca.

A fiatal sportolónő az Instagram-oldalán csaknem 16 ezer követővel rendelkezik.

A social media nekem hobbi, szeretek például edzésvideókat készíteni, összevágni azokat, bemutatni, milyen gyakorlatokat végzünk – tette hozzá. 

A modellkedés gondolatával is eljátszott már, sokak szerint a kifutón is megállná a helyét. 

Hirdetés

Jólesik, amikor ezt mondják. Az én fejemben is megfordult már, hogy hobbiszinten szívesen kipróbálnám, de a vívás és az egyetem mellett muszáj a pihenésnek szentelni a maradék időmet – mondta a bájos vívó, aki kereskedelem és marketing szakon tanul.

Szilágyi miatt kezdett el vívni

Luca a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron hatására kezdett el ismerkedni a sportággal. 

A 2012-es olimpián láttam Áront, rögtön megtetszett a vívás. Mondtam anyáéknak, szeretném kipróbálni, elvittek a BVSC-hez, azóta is az egyesület tagja vagyok – mesélte Luca. – Amikor a válogatottal utaztunk, beszéltünk Áronnal, de ezt a titkot sosem hoztam szóba. Aztán nemrég egy beszélgetős műsorban élő adásban közöltem vele.

Hirdetés
Hirdetés