A Lyontól menesztett edző a Premier League-ben köthet ki

A BBC értesülései szerint most Peter Bosz a legesélyesebb arra, hogy leüljön a Wolverhampton Wanderers kispadjára.

A Wolves gyengén kezdte a szezont, elsősorban a támadójátéka akadozott, így a West Ham elleni 2–0-s vereség után a vezetőség felmentette Bruno Lage-t.

A portugál szakember menesztése óta megbízott edzőkettős dirigál: a Steve Davis, James Collins duóval a csapat először hármat kapott a Chelsea-től, de legutóbb legyőzte a Nottinghamet.

A háttérben közben tovább keresik az új menedzsert: a vezetőség elsőszámú kiszemeltje a Sevillától frissen menesztett Julen Lopetegui volt, de a korábbi spanyol szövetségi kapitány családi okokra hivatkozva nem vállalta a feladatot.

Felmerült a csapattal korábban sikeresen szereplő Nuno Espirito Santo is, de őt szerződés köti Szaúd-Arábiába. A legfrissebb kiszemelt szintén egy olyan edző, akit nemrég menesztettek aktuális csapatától.

A Lyon Peter Bosz irányításával nagy reményekkel kezdte a francia bajnokságot, ám egy négymeccses vereségsorozatot (és egy Toulouse elleni döntetlent) követően megköszönték a holland edző munkáját. 

A BBC szerint egyébként elképzelhető, hogy a világbajnokságig a Davis, Collins edzőkettős marad a csapat élén. A Wolves kedd este a Crystal Palace otthonában vendégszerepel.