A magyar válogatott már nem juthat tovább az Európa-ligában

A magyar női röplabda-válogatott 3–1-re kikapott a francia csapattól az Európa-liga arany divíziójában szombaton Érden – számolt be róla az MTI.

A magyarok a két, érdi ukránok elleni 3-1-es vereség után múlt vasárnap Metzben megszerezték első győzelmüket: Alessandro Chiappini együttese 3-1-re nyert az Európa-liga-címvédő francia együttes ellen. A bő magyar keretből ezúttal Vezsenyi Adrienn, Kertész Petra és a keddi edzésen ujjsérülést szenvedett Boskó Ágnes maradt ki, az olasz szakember pedig két helyen is változtatott múlt heti kezdőcsapatán, amelybe Glemboczki Zóra és Kump Alíz került be. 

A kezdésre összegyűlt mintegy 1300 néző kezdetben kiegyenlített küzdelmet láthatott a pályán, de a játékrész derekán a magyar csapat több ki nem kényszerített hibája miatt négypontos hátrányba került. Ugyan a Németh Anették később mínusz egyre visszazárkóztak, de mindig a legrosszabbkor csúszott be hiba – főleg nyitásfogadásban teljesített gyengén a magyar válogatott –, ezt pedig a franciák könyörtelenül kihasználták. 

A második szettet precízebb mezőnyvédekezéssel és jobb szervákkal kezdte a hazai együttes, ennek köszönhetően tekintélyes előnyt alakított ki. Ekkor minden játékelem sokkal jobban működött a magyaroknál, a beszálló cserejátékosok is hozzá tudtak tenni a csapat teljesítményéhez, így a házigazda könnyedén egyenlített. 

A harmadik felvonásra is lendületben maradtak Glemboczkiék, de a bosszantó nyitásrontások miatt nem tudtak ellépni riválisuktól. A franciák centereire nem találta az ellenszert a magyar csapat, amely ráadásul nyitásfogadásban újra bizonytalan volt. Az ellenfél a játékrész második felében sem lassított és újabb részsikerével biztossá tette pontszerzését. 

A negyedik szettre cserékkel próbálta frissíteni együttesét Chiappini, így Szedmák Réka, Nacsa-Pekárik Eszter és Török Kata is beállt. A magyar csapat a változtatások után elsősorban blokkmunkában teljesített jobban a nem túl magas színvonalú mérkőzésen, és egészen a végjátékig vezetett. A vendégek Amandha Sylves vezérletével többször is feljöttek mínusz egyre, de a hajráig mindig számukra a lehető legrosszabbkor követtek el ki nem kényszerített hibákat, így egyenlíteni nem tudtak. 

Az utolsó periódusban aztán 22–20 után a magyarok már nem szereztek több pontot, ezzel eldőlt, hogy nem juthatnak elődöntőbe. A 103 perces mérkőzés legjobbjaként Sylves és Németh egyaránt 16 pontot szerzett. A két csapat 61. egymás elleni találkozóján 28. alkalommal győztek a franciák. A csoportokból a győztesek mellett a legjobb második jut elődöntőbe.

Európa-liga, arany divízió, 4. forduló, C csoport: 
Magyarország–Franciaország 1:3 (-20, 14, -15, -22)
a legeredményesebb játékosok: Németh A. 16, Glemboczki 10, illetve Sylves 16, Gicquel 14, Bah 12, Rotar 10 
A csoport állása: 1. Ukrajna 6 pont/2 mérkőzés, 2. Franciaország 3/2, 3. Magyarország 3/4