Hirdetés

A Marco Rossival szerzett bajnoki cím óta a kilencedik edző dolgozik a Honvédnál

A kispestiek 2017-ben végeztek első helyen az NB I-ben, az olasz szakember távozott, azóta pedig csak jönnek-mennek az edzők.
Hirdetés

A kora délutáni Fehérvár elleni bajnokival mutatkozik be a Bp. Honvéd kispadján Dean Klafuric, a hét elején kinevezett új vezetőedző.

Hirdetés

„Hiszek abban, hogy győzelemmel tudjuk kezdeni a közös munkánkat – jelentette ki a horvát szakember a klub honlapján. – Egy fordulóval korábban, de a Fehérvárnál is edzőváltás volt, ilyenkor még kevésbé lehet tudni, mit várhatunk a másik csapattól. Biztos vagyok benne, mindkét csapat bizonyítani akarja, hogy jobban kellene szerepelnie, mint ahogyan azt eddig tette. Győzni akarunk, ennek szellemében megyünk fel a pályára, s remélem, a végén elégedetten jöhetünk le onnan. Szeretném, ha sokat birtokolnánk a labdát, de nem csak azért, hogy nálunk legyen és passzolgassunk, sokkal inkább a progresszív labdabirtoklásban hiszek, játszunk támadófutballt, legyünk hatékonyak és egyúttal fegyelmezettek is, odafigyelve a stabilitásra, hiszen a biztos védekezés elengedhetetlen a sikerek elérése felé vezető úton.“

Dean Klafuric a nyolcadik vezetőedző a klubnál 2017-ben megszerzett bajnoki cím óta. A jelenlegi szövetségi kapitány, Marco Rossi az aranyérem megszerzését követően befejezte a munkát Kispesten, és a holland Erik van der Meer vette át a szakmai munka irányítását, de dolgozott már azóta a piros-feketéknél Supka Attila, az olasz Giuseppe Sannino, Pisont István, Bódog Tamás, majd ismét Pisont István, Horváth Ferenc és a skót Thomas Courts is.

A Bp. Honvéd edzői a 2017/2018-as idény óta

2017 – Erik van der Meer (holland), 19 bajnoki, 52.63%

2017–2019 – Supka Attila, 47 bajnoki, 52.08%

2019–2020 – Giuseppe Sannino (olasz), 25 bajnoki, 50%

2020 – Pisont István, 8 bajnoki, 43.75%

2020 – Bódog Tamás, 12 bajnoki, 33.33%

2020–2021 – Pisont István, 9 bajnoki, 50%

2021–2022 – Horváth Ferenc, 12 bajnoki, 45.83%

2022 – Tam Courts (skót), 12 bajnoki, 36.11%

Hirdetés
Hirdetés