A menedzsere szerint Gazdag Dániel a télen topligába szerződhet

Dusan Vasziljevics, a Philadephia Unionban szereplő Gazdag Dániel menedzsere szerint a magyar válogatott labdarúgó akár már a télen valamelyik topligába szerződhet – írja az MTI.

Vasziljevics a közmédiának elmondta, többek között spanyol élvonalbeli klub is érdeklődött a 26 éves játékos iránt, ugyanakkor elsősorban mostani csapatával tárgyal, amelynél 2023 végéig szól a szerződése. 

„Nem zárom ki, hogy egy európai top 5 ligába igazol majd, akár már decemberben” - fogalmazott a 17-szeres válogatott futballista menedzsere. Hozzátette, más játékosügynökök szerint Gazdag a Juventusba is beférne. 

Gazdag remek teljesítményt nyújtott az alapszakaszban, 22 gólt szerzett, jelölt is volt az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) legértékesebb játékosának járó különdíjra, a szűkített listára azonban nem került fel, pedig ügynöke szerint a végső győzelmet is megérdemelte volna.