A Mercedes szenvedése idén Hamilton rekordjába kerülhet

Hamilton már lemondott a vb-címről / Fotó: GettyImages
Lewis Hamilton egy sor rekordot köszönhet a Mercedes elmúlt évekbeli remeklésének, de a jelek szerint a német márka Forma–1-es istállójának idei kínlódása egytől meg is foszthatja.

A sportág történetében a hétszeres világbajnok brit pilóta az egyetlen, aki pályafutása minden F1-es szezonjában aratott legalább egy győzelmet, ám az idei első öt futam alapján könnyen elképzelhető, hogy ez a páratlan sorozat megszakad.

– Sajnos, ugyanazon a szinten vagyunk, mint az első versenyen, az első öt futamon semmit sem fejlődtünk. De reménykedem, és keményen próbálkozunk, dolgozunk tovább – mondta a hét végi, Miami Nagydíjon hatodikként záró Hamilton.

2007-ben kezdődött karrierjének minden szezonjában legalább egyszer a dobogó tetején ünnepelhetett, legsikeresebb éveiben (2014, 2018, 2019, 2020) 11 futamgyőzelemig jutott, de még a Mercedesnél töltött első idényében, 2013-ban is élen végzett.

Hamilton eddig minden évben nyert legalább egy futamot / Fotó: Ringier archív

A 103-szoros első helyezett brit idei legjobb eredménye még a szezonnyitón szerzett 3. pozíciója, azóta csak szenved a korábbi technikai fölényét a szabályváltozásokkal elvesztő Mercedes volánjánál. A megváltozott körülmények miatt a középmezőnyben küzdő Hamilton vezetési stílusán is változtatni kényszerült.

– Ez is verseny, csak más a szemszög. Próbál az ember előrébb jutni, de ez nehezebb feladat, mint amikor elől halad az ember. Ez egy új tapasztalat a számomra – vallotta be a hétszeres világbajnok.