„A román szurkolók a gyűlölet nyelvét választották” – az UEFA-hoz fordul a koszovói szövetség

A Románia–Koszovó Európa-bajnoki selejtezőn történtek után bejelentette a Koszovói Labdarúgó Szövetség (FFK), hogy az UEFA-hoz és a CAS-hoz fordul az ügyben.

A keddi Románia–Koszovó Eb-selejtező a 21. percben félbeszakadt, miután a román szurkolók „Koszovó az Szerbia” transzparenst feszítettek ki és többször hangoztatták, hogy nem ismerik el Koszovó függetlenségét Szerbiától. A koszovói szövetség csütörtöki közleményében jelezte, az FFK delegátusa már a mérkőzés közben jelezte az UEFA jelen lévő tisztviselőinek, hogy ameddig a román szurkolók nem szüntetik be a Koszovó függetlenségének tagadására irányuló rigmusokat és transzparenst a mérkőzés nem folytatódhat. 

A találkozó végül 40-50 perc után folytatódott és végül Románia győzelmével zárult. A mérkőzés másnapján természetesen sokan foglalkoztak a történtekkel, a románok azonban fontosabbnak tartották, hogy a magyar szurkolókra mutogassanak az őket állítólag sértő Nagy-Magyarország-ábrázolások miatt. Szerda este egyébként a szerb ultrák is válaszoltak a románoknak. 

A koszovói szövetség nem hagyta annyiban a dolgot, csütörtöki közleményükben tudatták, hogy az UEFA-hoz illetve a CAS-hoz fordulnak a történtek miatt. 

„A Koszovói Labdarúgó-szövetség az UEFA fegyelmi bizottságához fordult azzal a kéréssel, hogy a román válogatott szurkolói által hangoztatott nacionalista skandálásokkal, transzparensekkel és gyűlöletbeszéddel kapcsolatban hozzanak megfelelő intézkedéseket. 

Az ilyen incidensek nem ismétlődhetnek meg. A labdarúgás csak hidakat épít közöttünk, nem szabad lerombolnia azokat.

Még egyszer köszönetet mondunk mindazoknak, akik elítélték az incidenst és támogatják a labdarúgást. Ennek ellenére az FFK megvitatta és összegyűjtötte a rögzített és lefényképezett nyilatkozatokat és anyagokat, amelyek kiegészítik az esemény megbüntetésére irányuló panasz dossziét, kérve az összes esemény felülvizsgálatát az ellenőrök, a szakemberek és az igazságtalansági határozatokra utaló ágazat által” – áll a koszovóiak közleményében. 

EZT OLVASTA MÁR?