A válogatott meghívóra hajt a magyar légiós

Szalai Gábor, a Lausanne-nál kölcsönben szereplő labdarúgó szeretne stabil tagja lenni klubja kezdőcsapatának, de az is a célja, hogy továbbra is meghívót kapjon a magyar válogatottba.

A 23 éves védő január elején szerződött a Kecskeméttől a svájci Lausanne-ba. Elismerte, nem volt egyszerű a beilleszkedés, de jól alakulnak a dolgai. Januári szerződése óta hat mérkőzésből négyet végigjátszott a svájci bajnokságban, kétszer pedig a padon ült.

A klubváltást illetően úgy fogalmazott: szempont volt, hogy ne legyen túl nagy az ugrás, de olyan helyre kerüljön, ahol tud fejlődni.

„Azt érzem, hogy egy kicsivel nagyobb az iram, magasabb a szintje a ligának, de nem annyival, hogy ezt ne lehessen megugorni. Az eddigi tapasztalataim alapján a váltás jó döntésnek bizonyult.” 

Marco Rossi szövetségi kapitány tavaly nyáron hívta be őt először a válogatott keretébe, és bár még nem debütált, azóta egyszer sem hiányzott a névsorból.

„Az a cél, hogy továbbra is kapjak meghívót, ezért dolgozok nap mint nap.”

Legfrissebb videók