A világbajnok magyar atléta végtelen boldogsága: „Bearanyozza az életünket a kis Luca”
)
Csörgőre és cumisüvegre cserélte egyelőre a súlylökőgolyót Márton Anita (32). A fedett pályás világbajnok, olimpiai bronzérmes atléta mindennapjait most az édesanyai teendői és egy hónapos kislánya, Luca teszi boldoggá. A sportolónő január 31-én adott életet gyermekének, akit most a Blikk olvasóinak is megmutatott.
– Nagyon szerencsések vagyunk Lucával, hiszen rendkívül nyugodt kisbaba. Jókat alszik és eszik, egyelőre nem volt hasfájós sem – mesélte lapunknak Márton Anita. – Éjszakánként akár négy-öt órát is szundikál anélkül, hogy felébredne, emiatt én is teljesen kipihentnek érzem magam.
Az újdonsült anyuka izgult, milyen lesz majd a kezébe fogni a kicsit, a kezdeti kétségek azonban hamar szertefoszlottak.
)
– Luca az első gyermekünk, ezért az elején nem tudtam, hogyan is kellene például megfognom vagy fürdetnem, de szerencsére hamar belejöttem – emlékezett vissza a kezdetekre. – Több könyvet is olvastam erről, de a legnagyobb segítség mégis édesanyám, aki szerencsére a közelben lakik, így mindig van kihez fordulnom.
A gyerek ellátásából, a gondoskodásból a férje, Tajti Zsolt is kiveszi a részét, a büszke édesapának egyáltalán nem esik nehezére a kicsivel foglalkozni.
– Az etetést, a fürdetést és a pelenkázást általában együtt csináljuk, de sétálni is sokszor megyünk közösen. Az anyaságnak minden percét élvezem. Boldogok vagyunk, bearanyozza az életünket a kis Luca – mondta csillogó szemekkel az atlétanő. – A férjem mélyen alszik, én viszont minden kis zajra felébredek, így ha Luca megmozdul éjszaka, azonnal az ágya mellett vagyok.
A súlylökő egyelőre nem állt edzésbe, de már arra is van terve, hogy mi lesz a lányukkal, amíg ő folytatja a felkészülést a tokiói olimpiára.
)
– Az egyik napi tréningem alatt a férjem, a másikon pedig édesanyám lesz a gyerekkel. A dobóedzésekre szívesen magammal is vinném, amíg én gyakorlok, az anyukám sétálna vele, így ott lenne a közelemben végig – tervezett előre a sportolónő. – Egyelőre csak gyógytornázom, nem erőltetem meg magam. Két hét múlva kell visszamennem az orvoshoz, ő dönt majd arról, hogy mikor kezdhetem újra az intenzív munkát. Mivel császárral szültem, a hegnek teljesen be kell gyógyulnia, ettől függ majd minden. Úgy tervezem, áprilisban már teljes intenzitással dolgozhatok, a cél pedig töretlenül a tokiói nyári játékok.
Tizenkét órán át vajúdott
Márton Anita természetes úton szerette volna világra hozni a kislányát, ám nem így történt.
– Tizenkét órán keresztül vajúdtam, de nem akart megszületni Luca. Emiatt az orvosok a császármetszés mellett döntöttek – mesélte. – Hallottam, a sportolók izomzata másabb, így sokuknak nem sikerül természetes úton szülni.