A Fradi friss igazolása a botrány után: „Megalázó volt, összetörtem”

Ahogy arról beszámoltunk, a Ferencváros friss igazolását, Mohammed Abu Fanit rasszista inzultusok érték saját szurkolóitól az izraeli válogatottnál. A játékos most részletesen beszélt az esetről – szúrta ki a csakfoci.

Mint ismert, a muszlim arab családból származó izraeli válogatott Abu Fani a múlt hét hétfői Izrael–Andorra Eb-selejtező (2–1) utolsó negyedórájában kapott lehetőséget, s amikor becserélték, a szurkolók részéről füttyszó hangzott fel, majd „halott vagy” és „terrorista, terrorista” bekiabálásokkal inzultálták a 25 éves középpályást. 

Megalázó volt. Összetörtem a meccs után, dühös voltam, nagyon megbántottak. Nem értettem, miért érdemlem azt, hogy terroristának nevezzenek, vagy hogy azt halljam, "Abu Fani meghalt", és hogy minden alkalommal, amikor a labdához érek, kifütyüljenek 

– vallotta meg a haaretz.com-nak adott interjújában, amelyet Magyarországra indulása előtt adott a játékos, majd hozzátette:

„Igaz, hogy az arab közösséget képviselem, de egyúttal az egész országot is. Azt akarom, hogy eljussunk az Európa-bajnokságra, ami fontos a labdarúgásunknak és személyesen nekem is. Nem számítottam ilyen reakciókra. A különbség a bajnoki és a válogatott meccsek között, hogy a bajnoki mérkőzéseken felkészülök akár erre is, még a Maccabi Tel Aviv vagy a Beitar Jeruzsálem elleni meccs előtt is. De azért van különbség aközött, hogy egy rivális csapat szurkolói sértegetnek és megaláznak, vagy hogy annak a csapatnak a szurkolói, amelyben játszol.” 

Abu Fani arról is beszélt, hogy pályára lép-e az eset után az izraeli válogatottban.

Szükségem van most egy kis gondolkodási időre, nem fogok elhamarkodott döntéseket hozni

– idézte a csakfoci.hu a játékost, aki azt is elismerte, a pályáról való levonulásról is gondolkodott. 

„Egy pillanatra valóban megfordult a fejemben, hogy levonulok a pályáról, de a barátaim nem ezt érdemelték volna, ez ártott volna nekik és az egész csapatnak.”