Az Aston Martin sztárigazolása elárulta, miért nem a Ferrarit választotta
)
Miután az Aston Martin bejelentette a Red Bull-tól távozó Adrian Newey érkezését az is biztossá vált, hogy a sztármérnök nem tud részt venni a következő autó tervezésében, így a valódi áttörés 2026-ban jöhet el Alonsóéknak. A 65 éves szakembert Lawrence Stroll csapattulajdonos a silverstone-i bázison mutatta be, s mint kiderült, Newey az istálló új technikai partnere, valamint résztulajdonosa is lesz
Amint Adrian elérhetővé vált, tudtuk, hogy ennek az igazolásnak meg kell történnie. Az első egyeztetések után már kiderült, hogy megegyeznek a céljaink. Ő ugyanolyan éhes, mint mi, ugyanazok a céljai, és hisz ebben a projektben
– mondta Stroll az élőben közvetített eseményen a hivatalos bejelentés után, majd a főszereplőt kérdezték arról, hogy miért az Aston Martin mellett tette le a voksát.
Lawrence, ez könnyű. De tényleg, a szenvedélye, elkötelezettsége és lelkesedése nagyon elbűvölő volt számomra. Ebben a modern korban Lawrence egyedülálló abban, hogy ő az egyetlen aktív többségi csapattulajdonos
– fogalmazott Newey, aki azt is elárulta, miért mondott nemet többek között a Ferrarinak is.
„Nem csináltam titkot abból, hogy szerettem volna együtt dolgozni Fernandóval, és szerettem volna együtt dolgozni Lewisszal is. Miután külön csapatoknál vannak, mindkettő nem teljesülhetett….”
The start of a new chapter. pic.twitter.com/QJ5Y7yjf1G
— Aston Martin Aramco F1 Team (@AstonMartinF1) September 10, 2024