A londoni Alexandra Palace-ban rendezett finálét az angol 7:4-re nyerte meg a háromszoros világbajnok Van Gerwen ellen, és ezzel végleg lemosta magáról az „örök vesztes” stigmáját. A 32 éves Smith első nyolc PDC major tornadöntőjét ugyanis elbukta, és a rossz sorozat csak tavaly év végén a Grand Slam of Dartson aratott végső diadalával szakadt meg, majd rögtön győzni tudott a vb-n is.
A vb-címhez járó félmillió fontos nyereményének megvan a helye, ugyanis Smith évek óta minden pénzét meseszerű farmjára költi, ahol családjának igazi áloméletet biztosít. A vidéki idill régóta vágya volt Smithnek és lengyel feleségének, Dagmarának, hogy minden körülményt biztosítsanak fiaiknak. A kúriában ugyanakkor nem a luxus az úr, hanem az állatok: kakasok, tyúkok, kacsák és libák mellett már lova is van az újdonsült dartsvilágbajnoknak, és két teknőssel is megosztja a St. Helens-i kúriát a család.
Ugyanakkor a gazdaság komoly összeget emészt fel, Smith pedig nem is tagadja, hogy minden font jól jön a fenntartására.
Nem is olyan rég még fel akartam adni ezt az álmot. Aztán megvettük a farmot, amelynek jelzálogkölcsöne minden hónapban felemészti, amit a dartsszal keresek. Nem engedhetem meg magamnak, hogy veszítsek, mert ha nem fizetem a hitelt, utcára kerülünk. És az eredmények azt mutatják, hogy bevált, amit az elmúlt években kitaláltam
– utalt az utóbbi időben aratott sikerekre Smith.
A Van Gerwennek a 2019-es vb-döntőben elszenvedett vereségért visszavágó Smith ráadásul egy csodás kilencnyilassal tette még emlékezetesebbé harmadik fináléját, és első sikerét, amivel rögtön a világranglista élére is ugrott.
Hogy miként hangzik az, hogy világbajnok és világranglistavezető vagyok? Csodálatosan! Nem akarok sírni, és szabadjára engedni az érzelmeimet. A gyakorláson nem sikerült kilencnyilast dobnom, de aztán azt gondoltam, hogy adjuk meg a közönségnek azt, amit megérdemel
– mondta sikere után a fiaival együtt könnyező Smith.