Hirdetés

Hivatalos: André Onana Törökországba igazolt

Onana manchesteri kitérője nem sikerült fényesen - Fotó: IMAGO
A kameruni játékos, André Onana hivatalosan is kölcsönbe került a török élvonalban szereplő Trabzonsporhoz.
Hirdetés

André Onana hivatalosan a Trabzonsporhoz igazolt kölcsönbe a szezon végéig – jelentette be a török klub. A kameruni játékos tegnap érkezett meg Törökországba, majd az orvosi vizsgálatok után aláírta szerződését. A török klub fedezi a játékos teljes fizetését, sőt, további bónuszokat is kap.

Hirdetés

Onana elvesztette a Manchester United vezetőinek és a klub menedzserének, Rúben Amorimnak a bizalmát az elmúlt két évben elkövetett hibái miatt. Sérülés miatt kihagyta a csapat teljes nyári felkészülését, és Altay Bayindir vette át a helyét a kapuban. Ebben a szezonban a kameruni kapus mindössze egyetlen mérkőzésen kapott lehetőséget a „vörös ördögök” színeiben, a Ligakupából való szégyenteljes kieséskor a League Two-ban szereplő Grimsby ellen. A kapus mindkét hazai gólnál súlyos hibákat vétett.

Hirdetés
Hirdetés