A szövetség mentora a német tehetségeket hiányolja

A korábbi német teniszező, Andrea Petkovic elég borúsan látja az ország utánpótlását.

A jelenleg a wimbledoni tenisztornán tartózkodó Petkovic egy interjúban elárulta, hogy az ő generációjában 12-15 tehetség mindig feltűnt, és ezek közül 4-5 mindig befutott, ellenben ez mostanra megváltozott.

Nem tudom, hogy mi lehet ennek az oka. Lehet, hogy ez egy ilyen generáció vagy talán már kevesebbeket érdekel az élsport

– tette hozzá Petkovic, elmondva, hogy a kevés tehetségre elkerülhetetlenül nagyobb nyomás hárul.

Petkovic jelenleg a német szövetségben dolgozik mentorként, többek között Jule Niemeier felkészülését segíti. A fiatal játékos tavaly robbant be, de a mostani szezonja kevésbé sikeres, Wimbledonban kikapott Gálfi Dalmától.

Számomra már korábban egyértelmű volt, hogy ez a szezon nehéz lesz Jule számára. Tavaly ugyanis nagyon a figyelem középpontjába került.