Elhunyt a teniszlegenda

A korábbi wimbledoni bajnok hétfőn, 92 éves korában hunyt el, és a teniszvilág egyik nagy alakja volt. A brit játékos 1961-ben nyert Wimbledonban, miután már a Roland Garroson (1955) és az Australian Openen (1958) is diadalmaskodott, valamint 1961-ben a US Openen elődöntőt játszott. Világelső is volt, és párosban is sikereket ért el a Grand Slam-tornákon. Mindezt úgy vitte véghez, hogy a pályán egy hangszigetelt világban élt.

Angela Mortimer már fiatal korától kezdve rendkívül súlyos halláskárosodástól szenvedett, és a teniszt csak akkor érzékelte, ha nagy zaj vette körül. „A pályán hallottam a közönség tapsát, de semmi mást” – mesélte egyszer. A labda hangja, amikor a talajhoz vagy az ütőhöz ért, teljesen idegen volt számára.

Ezt a hátrányt előnyére fordította: „Azt hiszem, segített abban, hogy még jobban tudjak koncentrálni az ütéseimre, és kizárjak minden zavaró tényezőt”. Ezzel a hozzáállással a világ egyik legjobb teniszezőjévé vált. 1955-ben aratta első nagy diadalát, amikor Párizsban, salakon, drámai küzdelemben, a döntő szettben 10-8-ra legyőzte az amerikai Dorothy Knode-ot.

Pályafutása során mindössze egyszer vett részt az Australian Openen – az utazás a világ másik végére akkoriban igazi kalandnak számított –, és a trófeával tért haza.

Karrierje legfontosabb napja azonban egy 1961-es júliusi délután volt, a wimbledoni egyéni döntő, a torna 75. évfordulóján. Ez volt az első alkalom, hogy két brit játékos csapott össze a fináléban. A mérkőzés szoros volt. Mortimer 4-6, 6-4, 7-5-re győzte le Christine Trumant. A díja egy 20 font értékű utalvány volt, amelyet kizárólag teniszfelszerelésre lehetett beváltani.

Valószínűleg további fontos győzelmek is következtek volna, de Mortimernek volt egy nagy riválisa, aki még nála is sikeresebb lett. Angela Mortimer története tehát egyben az amerikai Althea Gibson története is, aki két Grand Slam-döntőben is legyőzte a britet: 1956-ban Párizsban és 1958-ban Wimbledonban. Két kivételes nő párharca volt ez.

Gibson és Mortimer voltak az 1950-es évek női teniszének sztárjai, Maureen Connolly, Doris Hart és Margaret DuPont mellett. A brit játékos megkülönböztető jegye – amellett, hogy alig hallott – az volt, hogy általában rövidnadrágban játszott, bármennyire is panaszkodtak a szervezők. Mortimert ritkán lehetett a szabályos teniszszoknyában látni.

A híres brit sportdivattervező, Ted Tinling felajánlotta neki, hogy külön, szoknyás kollekciót tervez számára, de sikertelenül. Végül Tinling rövidnadrágokat tervezett neki.

A 60-as évek közepén Mortimer befejezte aktív pályafutását, de a tenisz állandó téma maradt a családjában. Férje, John Barrett nemcsak ismert brit profi játékos volt, hanem évtizedekig, egészen nyugdíjba vonulásáig a BBC hangja is a nagy teniszversenyeken. Barrett és Mortimer voltak az első házaspár, akiket beiktattak a tenisz Hírességek Csarnokába, őket később Andre Agassi és Steffi Graf követte.

Mortimer mindig elutasította az együttérzést és a sajnálatot. „Amikor a játékosok azt mondják, hogy szükségük van a labda hangjára, csak mosolyogni tudok” – mondta. „Néha sajnálom a mai játékosgenerációt. Sokkal többet keresnek, mint mi, de mi jobban szórakoztunk.”