Összeverekedtek az angol és a holland szurkolók

Forró hangulat alakult ki szerdán már az Európa-bajnokság elődöntőjének kezdete előtt, amikor a holland és angol szurkolók egymásnak estek egy dortmundi kocsma teraszán.

A dortmundi rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint három helyszínen is összecsapások történtek a holland és angol szurkolók között. Tárgyakat, köztük üvegeket is dobáltak egymásra a megvadult drukkerek.

A Ruhr24 német hírportál úgy tudja, hogy az incidenst az angolok provokációja válthatta ki, akik a dortmundi mérkőzés előtt, a Kleppingstrasse egyik kocsmájában hergelték a holland válogatott szurkolóit.

Emiatt a hollandok székekkel és egyéb tárgyakkal kezdték el dobálni őket, majd az ökölharc sem maradt el.

Továbbá a The Sun angol napilap arról írt, hogy többen is megsérültek a verekedésben, melyben a német rendőrség közbeavatkozása mellett, a helyszínen állomásozó angol tisztek segítségére is szükség volt.

A mérkőzés egyébként az angolok győzelmével ért véget, miután 21-re legyőzték a hollandokat, így vasárnap a spanyolokkal döntőznek az Eb-n.

EZT OLVASTA MÁR?