Anglia megalázó vereséget mért Szerbiára Belgrádban
)
A mérkőzés első 20 perce rendkívül eseménytelenül zajlott, sem az angolok, sem a szerbek nem tudtak egy veszélyes helyzetet kialakítani. A 33. percben tudták az angolok megtörni a csendet Harry Kane fejesével.
A hazaiak teljes kontrollt hagytak az oroszlánoknak, amit Noni Madueke torolt meg 3 perccel az első gól után egy szép találattal. Az első félidőt angol dominancia, kevés nagy helyzet jellemezte.
A második félidőt hasonló ötlettelenséggel kezdte Szerbia, az oroszlánok pedig folytatták futballjukat, Ezri Konsa rögzített helyzetet követően szerezte a harmadik találatát Tuchel csapatának. A félidőt ezt követően is a szerb tanácstalanság, és elkeseredettség, valamint az angolok könnyedsége jellemezte.
Technikai fölény, teljes nyugodtság jellemezte a mindig világbajnok-esélyes angolokat. Milenkovics a 72. percben piros lapot szerzett, amit Guéhi gólja tetézett. Változatlan játékot folytatva Marcus Rashford becserélését követően büntetőből szerzett gólt. A házigazdákból hiányzott a küzdeni akarás, a vendégegyüttes gyakorlatilag egy edzőmeccset játszott világbajnoki kijutást érő pontokért.