Hirdetés

Kiss Péter Pál ismét világbajnoki aranyérmes!

Sorozatban négyszer nyerte meg ezt a számot, a tavalyi vb-t azonban kihagyta (Fotó: MTI)
Kiss Péter Pál aranyérmet szerzett szombaton a KL1-es kategóriában a milánói kajak-kenu világbajnokság para versenyei során – írja az MTI.
Hirdetés

A Honvéd 22 éves versenyzője 2019 és 2023 között sorozatban négyszer nyerte meg ezt a számot, amelyben kétszeres paralimpiai bajnok is, a tavalyi, szegedi vb-t azonban sérülés miatt ki kellett hagynia.

Most ismét ő volt a favorit a döntőben, amelyben rajta kívül még egy magyar, a riói ezüstérmes Suba Róbert várta a rajtot.

Kiss a 200 méteres verseny során sokáig a brazil Luis C. Cardoso da Silvával vívott nagy csatát, de végül közel egy másodperces előnnyel ő ért elsőként a célba, megszerezve ezzel ötödik vb-címét. Suba a rossz rajt után a hatodik helyen végzett.

Hirdetés

A rajt egy kicsit lassú volt, én is belealudtam egy kicsit, de tudtam, hogy a végére is kell még az erő és aztán próbáltam beleadni mindent. Egyre közelebb kerülnek hozzám az ellenfelek. A világkupán, Poznanban a brazil riválisom megvert, úgyhogy volt egy kiegyenlítetlen számlánk, szerencsére itt, a vb-n sikerült visszavágnom

– nyilatkozott Kiss Péter Pál, akinek még nem ért véget az idénye, ugyanis készül a szeptember elején sorra kerülő, győri maratoni világbajnokságra, ahol szintén szeretne jól szerepelni.

Hirdetés
Hirdetés