Pokollá tehetik Szoboszlai napját a Galatasaray-szurkolók
)
Már mi is megírtuk, hogy a Galatasaray szurkolók tettek róla, hogy nehéz legyen a Liverpool játékosok mérkőzés előtti éjszakája, de ez még semmi, Szoboszlai Dominik ugyanis egészen biztosan nem a helyiek szíve csücske.
Magyarország és Törökország márciusban találkoztak egymással két ízben a Nemzetek Ligájában, mind a két találkozó török sikerrel zárult, azonban volt más is, ami beszédtémát szolgáltatott a meccs kapcsán.
Arda Güler ugyanis az isztambuli török győzelem során csendre intette a magyar csapatkapitányt, akivel a meccs után is folytatódott a civódás, Szoboszlai ugyanis nem bírta ki, hogy ne kommenteljen a török csodagyerek instagram posztja alá egy számot, az akkortájt mémmé vált 1088-at, amivel Güler játékperceire utalt.
A szócsatának egyértelmű győztese nem lett, de a török szurkolók Szoboszlai esküvői képe alatt is megjelentek és megidézték Gülert egy-egy hozzászólás formájában. A helyi virtus pedig arra enged következtetni mindenkit, hogy éreztetni fogják a magyar kapitánnyal ma este is, hogy nem ő a legkedveltebb vörös mezes játékos Törökországban.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy Güler egyébként 2019-től 2023-ig a hazai csapatot erősítette, igencsak komoly füttykoncertre számíthatunk, ha Szoboszlaihoz kerül a labda ma este.