Hirdetés

Arne Slot: A védelmi problémáink nem a védőknél kezdődnek

Arne Slot a Galatasaray elleni mérkőzés előtt válaszolt az újságíróknak. - Fotó: IMAGO
Arne Slot a keddi Bajnokok Ligája mérkőzés előtt válaszolt az újságírók kérdéseire.
Hirdetés

Arne Slot több érdekes kérdést is kapott, de az egyik legérdekesebb arra vonatkozott, hogy míg a tavalyi szezonban a Liverpool az első 10 mérkőzésén 6-szor nem kapott gólt, míg idén ez a szám 9 meccsen 2-re csökkent. Az újságíró azt szerette volna tudni, hogy a tréner szerint nincs-e ennek köze ahhoz, hogy mindkét szélső védő poszton új játékos játszik a Poolban?

Hirdetés

„Nem azért kapunk több gólt, mert lecseréltük a két szélső védőnket. Nem a védőknél kezdődik egy csapat védelme, így ezt a problémát nem hárítanám rájuk. Tavaly az egyik nagy erősségünk az volt, hogy távol tartottuk az ellenfeleinket a kapunktól, ez pedig nem a védők érdeme volt első sorban.

Ha jobban bele akarunk menni a részletekbe, négy gólt idén rögzített helyzetből kaptunk. Való igaz, hogy lecseréltük a szélső védőket, de ennél sokkal többet változtattunk a csapaton. Sok minden eszembe jut erről a problémáról, de pont nem az új védőink vannak az első helyen ennek kapcsán.

Az egész csapaton múlik, hogy mennyire vagyunk eredményesek a védekezésben, ahogy ezt már tavaly is számtalanszor elmondtam. Azért voltunk ebben ennyire sikeresek, mert tavaly 11 játékos védekezett hihetetlen keményen, ami ahhoz vezetett, hogy az ellenfeleink alig jutottak el addig, hogy egyáltalán helyzetük legyen.

Idén is ezt teszik a játékosaim, de a rögzített helyzetek olyanok, mintha külön mérkőzések lennének egy mérkőzésen belül. És, ha már a részleteknél tartunk, tavaly ez volt az egyik legnagyobb erősségünk, hogy ilyen szituációkból ritkán kaptunk gólt. Vissza kell térnünk ehhez.

Hirdetés

Nem változtattunk ennek kapcsán semmit, szóval csak be kell bizonyítanunk a következő hetekben, hogy csupán balszerencsések voltunk a szezon elején, mert 5-6 meccs nem reprezentatív minta egy teljes szezont tekintve.

Ettől függetlenül fejlődnünk kell bennük egyértelműen, mert látjuk is, hogy vannak csapatok a Premier League-ben, akik a rögzített helyzeteknek köszönhetően nyernek, vagy éppen veszítenek meccseket.”

Egy török újságíró kérdése kapcsán a holland menedzser még visszatért a témához, tavaly ugyanis a Galatasaray 91 góljából 24-et rögzített helyzetekből szerzett.

„Ahogy haladunk előre az időben, egyre jobban látszik, hogy a futballban nagyobb szerepet kapnak az ilyen szituációk. Én ezt elfogadom. Amikor úton voltam a Crystal Palace elleni meccsre, volt szerencsém 25 percet megnézni a Manchester United mérkőzéséből, ami leginkább a hosszú bedobás - szöglet - szabadrúgás szentháromságról szólt, ezzel remek példát szolgáltatottarra, hogy a futball egyre inkább ezek körül forog.

A Premier League-re ez különösen igaz, mivel sokkal több mindent megtehetnek a játékosok. Például hozzáérhetnek a kapushoz, anélkül, hogy azt szabálytalannak ítélné meg a bíró, ami, mint tudjuk Európa más országaiban nem feltétlenül lenne így.

Hirdetés

Tudjuk, hogy a Galatasaray erős a rögzített helyzetekben, de azt gondolom, ezekben mi is erősek vagyunk. Egy szöglettel nyertük meg a meccsünk az Atlético Madrid ellen és közel voltunk egy hasonló gólhoz a Crystal Palace elleni találkozón.

Manapság nagyon kell koncentrálni ezekre, hiszen minden csapat nagyon felkészül rájuk. Amikor én játszottam ez még egyáltalán nem kapott ekkora hangsúly, akkoriban csak a játékról beszéltünk és nem foglalkoztunk ezzel túl sokat. Olyanról, hogy rögzített helyzetekkel kapcsolatos elméleti oktatást tartsunk, nem is hallottunk.

Pedig ma egy ilyen meeting legalább annyira hosszú és fontos, mint egy taktikai megbeszélés, ez pedig sokat mesél arról, mennyire fontos aspektusa lett ez a játéknak, nem csak nálunk, de egész Európában.”

A Liverpool kedden 21:00-kor játszik a Galatasaray ellen. Beharangozónkat a következő linken olvashatják.

Legfrissebb videók
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés