Arne Slot Szoboszlai Dominik új szerepköréről beszélt

Mint ismert, a Liverpool 3–2-re nyert az angol Ligakupa nyolcaddöntőjében a Brighton otthonában. A kezdőként 71 percet kapó Szoboszlai Dominik játékával elégedett volt Arne Slot, a Pool menedzsere.

Kemény mérkőzésen vagyunk túl, de mindenki tudja, hogy ez vár rá a Brightonban– kezdte Arne Slot a mérkőzés utáni sajtótájékoztatóját.

A Liverpool klasszikus középcsatár nélkül állt fel, Szoboszlai kezdett ebben a pozícióban. Erről is beszélt a holland szakember.

„Azt csinálták, amit kértem tőlük. Ha kettejüket egyszerre játszatod, s nincs a pályán egy klasszikus csatár, akkor aggódni fogsz, lesz-e elég mélységi beindulás, hiszen ők szeretnek a középpályán játszani, onnan építkezni. Jól játszottak, megpróbáltak extra középpályásként futballozni, közben nem feledkeztek meg a mélységi beindulásokról. Ez segítette Luis Díazt és Cody Gakpót is, akik végig veszélyt jelentettek. Jobban szeretem, ha van egy klasszikus kilences a pályán, de amikor egy sem áll a rendelkezésemre, akkor azt szeretném látni a pályán, mint most.”


A Liverpool a hétvégén a PL-ben is a Brightonnal játszik.

EZT OLVASTA MÁR?

Legfrissebb videók