Az Atalanta könnyed játékkal jutott tovább az Olasz Kupában
Az Atalanta ebben a körben kapcsolódott be a Coppa Italiába, ám a Genoa már két találkozón is túl van. A két csapat legutóbbi bergamói meccsén az Atalanta 5–1-gyel kiütötte ellenfelét még az előző idényben, és ezen a meccsen is jobban kezdtek a fekete-kékek.
Berat Djimsiti a 19. percben szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, majd a 36. percben az Atalanta még jobb helyzetbe került, hiszen Fini gólhelyzetben szabálytalankodott, a játékvezető fel is mutatta neki a piros lapot, a Genoa így emberhátrányban folytatta a meccset.
Edzőmeccs a második félidőben
Az Atalanta a kiállítás előtt is jobban játszott ellenfelénél, így nehezen volt elképzelhető, hogy a vendégek legalább egy gólt tudnak szerezni.
Nem is kellett sokat várni az újabb bergamói gólra. Az 54. percben Marten de Roon nagyon jól találta el a labdát, az Atalanta pedig megduplázta előnyét.
Ezután kevés akció, kevés helyzet és nem túl eseménydús játékot hozott a találkozó, de Mario Pasalic mégis megszerezte csapata harmadik találatát, sőt a meccs legvégén még Honest Ahanor is betalált. Az Atalanta 4–0-ra nyert és a Juventusszal találkozik a Coppa Italia következő fordulójában.