Átigazolás: Géresi Krisztián új csapatban folytatja

A Géresi Krisztián (jobbról) az Európa Liga-selejtező 1. fordulójában, a felcsúti Pancho Arénában /Fotó: Kovács Tamás/MTI
A következő szezontól az NB I-ben szereplő Vasas a közösségi oldalán jelentette be a játékos érkezését.

- Géresi Krisztián a Vasasban folytatja. Több poszton is bevethető válogatott támadót igazoltunk. Géresi Krisztián Székesfehérváron kezdte pályafutását, a MOL Fehérvár FC saját nevelésű játékosa az azóta eltelt időszakban egyedül a Puskás Akadémia együttesénél szerepelt kölcsönben. A 27 esztendős labdarúgó eddig 82 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, melyeken 12 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába. Összesen 13 Európa Liga-selejtezőn játszott, melyeken háromszor volt eredményes.

Közzétette: Facebook

A több poszton is bevethető játékos Székesfehérváron tagja volt a 2017-18-as bajnokcsapatnak, majd a következő két évben bajnoki ezüstérmet és bronzérmet szerzett a Puskás Akadémia labdarúgójaként.

Három mérkőzésen szerepelt a magyar U21-es válogatottban: Liechtenstein, Portugália és Görögország ellen lépett pályára tétmérkőzéseken. 2021-ben meghívót kapott Marco Rossi szövetségi kapitánytól, és San Marino ellen debütált az A-válogatottban is.

Géresi Krisztián 2024. június 30-ig kötelezte el magát klubunkhoz - olvasható a Vasas Facebook-oldalán.