Az angol csapat elnöke Styles jövőjéről is beszélt

Neerav Parekh, az angol harmadik ligában szereplő Barnsley elnöke csapata távolabbi terveiről is beszélt.

A sportvezető a Barnsley Chronicle című újságnak nyilatkozott, felvázolva a januári erősítési terveket, valamint szót ejtve Callum Stylesról, a csapat magyar válogatott játékosáról.

Parekh az interjúban elmondta, hogy a középső védő posztján vannak hiányosságaik, oda tehát mindenképpen szeretnének igazolni. Ezt követően kitért Styles jövőjére is, aki igencsak kapós lett, miután ott volt az Eb-re kijutó magyar válogatottban.

Callum egy nagyszerű játékos, és reméljük, hogy legalább a szezon végéig nálunk marad. 

A középpályás szerződésében van egy kivásárlási záradék, amely a sportvezető nem számszerűsített, de sajtóhírek szerint kétmillió font fölött van.

Ha olyan ajánlat érkezik, amely megegyezik a kivásárlási záradékkal, akkor nincs mit tennünk. Ha viszont annál alacsonyabb, akkor meg kell vitatnunk Neil Collins menedzserrel és az átigazolásért felelős szakemberekkel, hogy ebből az összegből milyen játékost tudunk vásárolni.

A Barnsley szombaton 3–1-re verte a Readinget, és jelenleg a hetedik helyen áll az angol harmadosztályban.

FOGADÁSI AJÁNLAT