Az aranyérmes Kiss Péter Pál bizonyította, soha nem szabad feladni: 8 évesen bénult le a paralimpia kajakkirálya
)
Pályafutása legnagyobb sikerét érte el a kajakos: tizennyolc évesen aranyérmet szerzett a tokiói paralimpián. A sportoló esélyeshez méltóan óriási fölénnyel, rekorddal (45.447 másodperc) nyert a KL1 kategória 200 méteres döntőjében.
Kiss egészséges, vidám és mozgékony gyermek volt. Nyolcesztendősen azonban örökre megváltozott az élete. Egy rendkívül ritka autoimmun betegség, a Guillain-Barré-szindróma támadta meg a szervezetét. Kórházba került, 42 fokos láz gyötörte. A vírusfertőzés megtámadta a gerincvelőjét, aminek a következményeként lebénultak a lábai.
– Addig semmi bajom nem volt, ezért nem is tudtam hová tenni az egészet. Előtte mozgékony voltam, szerettem futni, csapatban fociztam, kisebb versenyekre is jártam. Úgyhogy rendkívül nehéz volt feldolgozni a történteket – fogalmazott Kiss. – Teljesen megváltozott az életem. Sok volt a rehabilitáció, a családomtól is messze kerültem, méghozzá elég fiatalon. A szeretteim mellett ugyanakkor a kórházban is tartották bennem a lelket.
Semmiféleképpen nem akart elszakadni a sporttól. Hat évvel ezelőtt kezdett el kajakozni Pruzsina István irányításával. A szakember szerint tanítványát a képességei mellett a szorgalma, a sporthoz való alázata és a rengeteg munka tette kiemelkedővé.
– Mindössze tizennyolc éves, és már paralimpiai bajnoknak mondhatja magát. Messze van még a pályafutása csúcsa, hosszú időn keresztül meghatározó alakja lehet a parakajaknak. Leírhatatlan érzés volt a pillanat, amikor elsőként ért célba a tokiói döntőben. Sok évnyi, kőkemény munkáját koronázta meg Péter a győzelmével – nyilatkozta lapunknak Pruzsina István. – Japánban nagyon szigorú járványügyi szabályok vannak, így majd otthon ünnepeljük meg a diadalt.
A családja rendkívül büszke a sportolóra.
– Elképesztő lelki ereje van Péternek. Megküzdött a betegségével, és most teljesen megérdemelten paralimpiai bajnok lett. Büszkék vagyunk rá. A betegsége előtt is nagyon jó testvérek voltunk, elmondani nem tudom, mennyire érzékenyen érintettek a történtek. Azóta is kiváló a kapcsolatunk, mindenben segítünk egymásnak – mondta a Blikknek a parakajakos testvére, Dezső.
Kiss célja egyértelmű: 2024-ben, a párizsi játékokon is a csúcsra tör.
– Ott lebeg előttem a három év múlva sorra kerülő paralimpia. Ugyanakkor most szeretném egy kicsit megélni a sikert. Már az is nagy szó, hogy ezt a diadalt elértem – jelentette ki a kajakos. – Közeleg a világbajnokság, úgyhogy sok időm nem lesz pihenni.
Pap ezüstérmet nyert
Csütörtöki, 100 méter háton szerzett aranyérme után egy nappal Pap Bianka már újra versenyzett. Pénteken 200 m vegyes úszásban állt rajthoz: 2:26.12-es idővel másodiknak ért célba, és ezüstérmet szerzett.