Az Aston Villa az Arsenal skalpját is megszerezte, a Liverpool maradt az élen – videóval

Az Aston Villa hazai pályán 1–0-ra verte az Arsenalt a Premier League 16. fordulójában. A győztes gólt a mérkőzés elején szerezte John McGinn. A Liverpool így maradt az élen.

A Liverpool a kora délutáni győzelmével megelőzte az Arsenalt, ám a londoniak este megkapták a lehetőséget, hogy visszatérjenek az élre. Viszont nagyon nehéz feladatuk volt, hiszen az idényben remeklő, a néhány napja a Manchester Cityt legyőző Aston Villa otthonából kellett volna elhozniuk a három pontot. Ráadásul Mikel Arteta nélkül, a spanyol szakvezető ugyanis eltiltása miatt csak a lelátón foglalt helyet.

Jól kezdett az Aston Villa, a hetedik percben Leon Bailey futott el a jobb oldalon, visszapasszolt John McGinn-nek, aki fordulás után kilőtte a jobb sarkot.

A gyengébb első tíz perc után magára talált az Arsenal, ám a vendégek játékából hiányzott a pontosság, és hiába alakítottak ki több helyzetet, a hazaiak 1–0-s vezetésével vonultak pihenőre a felek.

A második játékrészben Saka révén egy lesgólig eljutott az Arsenal. A vendégek próbálkoztak becsülettel, de volt, hogy Rice szabadrúgása akadt el saját játékostársában, vagy Diego Carlos mentett a gólvonalról.

A 90. percben tumultuózus jelenetek után talált a kapuba az Arsenal, a videósok hosszabban elemezték az esetet, és végül Havertz kezezése miatt érvénytelenítették a gólt. Martínez ráadásul valakivel ütközött, vérzett az orra, így ápolni kellett. A világbajnok argentin kapus végül tudta folytatni, és megúszta érvényes gól nélkül. Az Arsenal a vereségével nem tudta visszavenni az első helyet a Liverpooltól, sőt, az Aston Villa is egy pontra megközelítette a londoniakat.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

FOGADÁSI AJÁNLAT