Az olaszok is bojkottálják a Nemzetközi Tornaszövetség kongresszusát

Torna
Olaszország is csatlakozott a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) kongresszusának bojkottjához azok után, hogy kiderült, az orosz és a fehérorosz küldöttek is részt vehetnek rajta – írja az Inside The Games.

Az olasz szövetség levélben jelentette be, hogy nem vesz részt a november 11-én kezdődő kongresszuson, „mivel nem kívánnak találkozni Oroszország és Fehéroroszország küldötteivel”.

Olaszország a hatodik ország, amely megerősítette, hogy kihagyja a kongresszust, miután Litvániához a múlt héten csatlakozott Lengyelország, Észtország és Norvégia. Ukrajna pedig a háború miatt marad távol az eseménytől. 

Eredetileg Norvégiában tartották volna meg a kongresszust, de júliusban visszaléptek, amikor bejelentették, hogy orosz küldöttek is részt vehetnek rajta.

„Az Olasz Tornaszövetség támogatja a többi európai tornaszövetség által elfogadott nyilatkozathoz fűződő irányvonalat. Teljes a szolidaritásunk az Ukrán Torna Szövetséggel, és kijelentjük, hogy nem veszünk részt a 84. FIG Kongresszuson” – áll az olasz szövetség levelében.

Mint írták, abban a reményben maradnak távol, hogy „ez a háborús légkör a lehető leghamarabb megszűnik, hiszen csak akkor lehetünk teljes mértékben részei az olimpiai családnak, ha mindannyian békében élünk.

Az orosz hivatalos állami hírügynökség, a TASS jelezte, hogy Vaszilij Titov, az Orosz Gimnasztikai Szövetség elnöke és további négy orosz tisztviselő részt kíván venni a kétnapos FIG kongresszuson, amelyet Ankarában tartanak.

A FIG elnöke, Morinari Watanabe ragaszkodott ahhoz, hogy a küldöttek jogosultak legyenek a részvételre, mivel nem országuk képviselőiként, hanem a sportág semleges tagjaiként választották meg őket.

Kapcsolódó cikkek: