Hirdetés

Az UEFA elfogadta a kérést, az FTC a Puskásban játszik az El-ben – elindult a jegyértékesítés

Március 16-án a Ferencváros a Puskás Arénában játszik az Európa-liga-nyolcaddöntő visszavágóján – közölte a klub a hivatalos oldalán.
Hirdetés

Kubatov Gábor elnök korábban elmondta, de az FTC most hivatalosan is bejelentette, hogy a Puskás Arénában játssza a következő hazai El-mérkőzését. 

Hirdetés

A Ferencváros a csoportját megnyerve jutott az Európa-liga nyolcaddöntőjébe, amelyben 2023. március 9-én idegenben, 16-án pedig Budapesten, a Puskás Arénában lép pályára. Az FTC következő El-ellenfele még nem ismert, a nyolcaddöntőbe jutásért zajló rájátszásból kerül majd ki – a BL-csoportharmadikok játszanak a El-csoportkör második helyezettjeivel –, akár a Barcelona–Manchester United párharc győztesével is találkozhat a Fradi.

A IX. kerületiek a jegyértékesítést is megkezdték, a hivatalos honlap alapján az „early bird” lelátói jegyeket négy kategóriában értékesítik, 8, 11, 17 és 22 ezer forintos áron. A leghűségesebb szurkolóknak kedvezmény jár: a bajnoki bérletesek 20 százalékos engedményt kapnak, míg az El-bérlettulajdonosok (két- vagy hárommeccses) 10 százalékkal kedvezőbb áron juthatnak hozzá a belépőjegyekhez. 

Hirdetés

A Ferencváros korábban két nemzetközi mérkőzést játszott a több mint 60 ezer férőhelyes Puskás Arénában, 2020 őszén ott fogadta a Juventust és a Barcelonát is a Bajnokok Ligája csoportkörében.

Az FTC lehetséges ellenfelei (a párharcok egyik győztesével játszik majd a 16 között) 
Barcelona (spanyol)–Manchester United (angol)
Sahtar Doneck (ukrán)–Rennes (francia)
Ajax (holland)–Union Berlin (német)
Salzburg (osztrák)–Roma (olasz)
Bayer Leverkusen (német)–AS Monaco (francia)
Sevilla (spanyol)–PSV Eindhoven (holland)
Sporting (portugál)–Midtjylland (dán)
Juventus (olasz)–Nantes (francia)

Hirdetés
Hirdetés