Hirdetés

Balhé az F1-ben: Alonso leidiótázta Hamiltont

Lewis Hamilton és Fernando Alonso belgiumi ütközése /Fotó: Profimedia
Forrtak az indulatok a hét végén a Forma–1-es Belga Nagydíjon a kétszeres világbajnok Fernando Alonso és a hétszeres győztes Lewis Hamilton között.
Hirdetés

A két pilóta már az első körben összeütközött az egyik kanyarban, mire a spanyol a csapatrádióban igen sértő módon beszélt a britről.

Hirdetés

„Ez egy idióta. Rám zárja az ajtót külső ívről?! Megint hatalmas volt a rajtunk, de ez a fickó csak azt tudja, hogyan lehet az élről versenyezni és rajtolni…” – üvöltötte a végül az Alpine-nal ötödik helyen végző spanyol versenyző, akinek szavaival a karambol után a levegőbe repülő és a verseny feladására kényszerülő Hamiltont is szembesítették.

Alonso bosszankodott, de ötödik lett végül /Fotó: Getty Images

– Terveztem, hogy beszélek vele a leintés után, de miután hallottam, hogy miket mondott, már nem akartam. Nem kívánom kommentálni a szavait. Tudom, milyen, amikor a pillanat hevében van az ember. De jó tudni, hogyan érez irántam! – magyarázta a Mercedes pilótája, aki beismerte, hogy hibázott. – Nem volt szándékos. Vállalom érte a felelősséget. Ezt teszik a felnőttek... Egyszerűen nem hagytam elég helyet.

Hirdetés
Lewis Hamilton kiesett a baleset következtében /Fotó: Getty Images

A két pilóta viszonya nem túl baráti, mióta 2007-ben csapattársak voltak a McLarennél. Hamilton abban az évben debütált, Alonso pedig kétszeres világbajnokként érkezett az angol csapathoz, ahol a viszonyuk annyira elmérgesedett, hogy a motorhome két végén saját nyelvükön beszélgettek a kísérőikkel. A spanyol végül egy idény után el is hagyta a wokingi istállót, de az eredményei már sosem voltak a régiek.

Hirdetés
Hirdetés